2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

A szociális szorongás sokféle formában megnyilvánulhat. Egyik fajtája telefonos hívásoktól és beszélgetésektől való félelem, más néven telefóbia. Honnan tudhatjuk, hogy minket is érint-e ez a probléma, illetve mit tehetünk ellene? Mutatjuk.

Két nonprofit szervezet a rendezvény karbon és ökológiai lábnyomát is kiszámolja az ellentételezéshez szükséges erdősítési szükségletre pedig javaslatot tesz.

Elhárultak az akadályok a Gellérthegyi sikló megépülése elől. A Népszava úgy tudja, sem a főváros, sem az I. kerület nem emelt kifogást, illetve a katasztrófavédelem, az örökségvédelmi és természetvédelmi hatóság, valamint a területért felelős Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is beleegyezett a sikló építésébe.

Az egyik népszerű helyi közösségi csatorna (Gulfbuzz) válogatása alapján bekerült a Magyar Pavilon a Dubaji Világkiállítás 7 kihagyhatatlan látványossága közé.

Eddig is különleges élményben részesülhettek azok, akik a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Hortobágyi Vadaspark szafari programján vettek részt, azonban most egy új szafariautóval bővült a szolgáltatás. A fejlesztés összesen 15 millió forintból valósult meg.

A gödöllői Sulyán Cukrászda "Egy falat Mennyország" sütemény szaloncukor-verziója nyerte el Az év szaloncukra 2021 címet; az idén második alkalommal civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a gyártók összesen 152 ízt neveztek.

Új időszaki kiállítás, kézműves foglalkozás, rajzpályázat és jótékonysági nap is szerepel a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum adventi programjai között - közölte a múzeum.

Ausztriában november 22-étől vezettek be három hétre szóló ideiglenes zárlatot, de a közeli testi kontaktussal nem járó szabadtéri sportok a később kiadott részletszabályok szerint továbbra is folytathatóak.

A mák iránti vonzalmunkat ne árnyékolják be kellemetlen ízélmények, érdemes körültekintően megválasztanunk, honnan szerezzük be!

Tojáshéjból hűtőszekrény? Ez csak egy a számos újdonságból, amivel 2022. április 22. és 24. között a Budapest Arénában! ismét vár a Konyhakiállítás!

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője