2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Hadijátékot rendeznek az 1849-es szolnoki csata emlékére, 2022. március 5.

1194

Több nemzet katonái, lovas huszárok, gyalogság, tüzérek csapnak össze az ország egyik legnagyobb létszámú hadijátékán, amellyel az 1849-es csatára emlékeznek Szolnokon szombaton - közölte a Tisza-parti város vezetője az eseményről tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc elmondta: a 173 éve történt ütközetre emlékezve a hadijátékot huszonhatodik alkalommal rendezi meg Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány.

Felidézte, hogy 1849. március 5-én a szolnoki csata a dicsőséges tavaszi hadjárat kezdetét jelentette, mivel így a Tisza valamennyi átkelője magyar kézre jutott és ez lehetővé tette a csapatok gyors átcsoportosítását.

Az idei hadijátékon 12 lovas, több mint 200 hagyományőrző - köztük cseh, lengyel, osztrák - katona és 8 ágyú vonul fel - mondta el, hozzátéve, hogy a program már március 4-én, pénteken elkezdődik katonai koszorúzással a római katolikus temetőben található 1848-as emlékműnél.

Március 5-én, szombat délután az 1849. március 5-én elesett honvédek emlékére állított emlékműnél, a Szabadság téren, valamint a Wysocki Józef tábornok és a lengyel légió hőseinek emlékére állított tábla előtt, a Lengyel Légió utcában szintén lesz koszorúzás - közölte. Ezt követően kezdődik a hadijáték a Tiszavirág gyaloghíd és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság közötti árterületen, rossz idő, magas vízállás esetén a Kossuth téren.

Udovecz György, a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány elnöke emlékeztetett arra, hogy 1849. március első napjaiban a császáriak megszállása alatt volt Szolnok. A haditerv úgy szólt, hogy Vécsey Károly gróf Szanda felől színlelt támadással magára vonja a császáriak figyelmét, ez alatt Damjanich János tábornok serege Cibakházánál átkel a Tiszán, és lopva megközelíti Szolnokot. A haditerv bevált, bár nem úgy, ahogy eredetileg tervezték.

A szolnoki csata fényes győzelemmel ért véget - hangsúlyozta, megjegyezve: a császári hadvezetés katasztrófaként értékelte a szolnoki csatát, mert az ellenfél részéről ilyen összehangolt támadásra nem volt példa korábban.

Hozzátette: a hétvégi hadijáték a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség helyőrségi alakulatai, Szolnok város, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzatai, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség támogatásával valósul meg.

Szalay Ferenc polgármester a sajtótájékoztató végén elmondta: február 25-én hivatalosan megnyílt a Lengyel Köztársaság Konzulátusa Szolnokon, amelynek munkáját a Lengyel Köztársaság tiszteletbeli konzulja, Filipowicz Krzysztof irányítja.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője