A szervezők szerint a budapesti kiállítás 100 százalékban új: a bemutatott modelleket korábban még nem láthatta a közönség Budapesten. A tárlat a családoknak, gyerekeknek, építőkocka-rajongóknak és a látványos makettek kedvelőinek egyaránt érdekes program lehet.
A kiállításon a filmek és rajzfilmek világa, világépítészeti modellek, sportcsillagok sétánya, a világ hét csodája, kockákból épített állatok, oktatási témák, flip mozaikok és interaktív építési lehetőségek is helyet kapnak. A látogatók többek között olyan látványosságokkal találkozhatnak, mint egy kockákból épített Triceratops, az Empire State Building modellje, egy 1:1 méretarányú Fiat 126p rekonstrukció, valamint a világ legnagyobb LEGO® kockákból épített korallzátonya.
A program nemcsak nézelődésről szól: a játszóházban a gyerekek és a felnőttek saját kreációkat is építhetnek, így a kiállítás interaktív élménnyé válik. A szervezők szerint egy átlagos látogatás körülbelül két órát vesz igénybe, de a belépés után a látogatók zárásig maradhatnak.
A Kocka Kiállítás minden nap 10:00 és 20:00 között látogatható a Lurdy Ház Bevásárlóközpontban, az első emeleten. A helyszín címe: 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12–14. A Lurdy Ház tömegközlekedéssel az 1-es és az 51-es villamossal, valamint a 103-as és 281-es busszal is megközelíthető a Mester utca / Könyves Kálmán körút megállótól.
A jegyek online és a helyszíni pénztárban is megvásárolhatók. Az online jeggyel rendelkezők a szervezők tájékoztatása szerint sorban állás nélkül léphetnek be, a jegyet pedig nem szükséges kinyomtatni, telefonon is bemutatható. A 95 cm alatti gyermekek számára a belépés ingyenes.
Időpont: 2026. június 18. – szeptember 13.
Nyitvatartás: minden nap 10:00–20:00
Helyszín: Lurdy Ház Bevásárlóközpont, 1. emelet





















































