2025. június 20., péntek - Rafael

Archívum

Rock-folk zenei elemekkel állítják színpadra a János vitézt

787

Rendhagyó zenei átirattal mutatja be a János vitéz daljátékot a Békéscsabai Jókai Színház március 4-én. A művet Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, érdemes művész rendezésében láthatja a közönség.

Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, a János vitéz alapján készült daljáték a múlt század első évtizede óta zenés színpadaink egyik legnépszerűbb darabja. A műnek máig körülbelül hetven színpadi adaptációja került a világot jelentő deszkákra, itthon és az országhatárokon túl is.

„Az elmúlt évtizedekben Petőfi Sándor szellemisége háttérbe szorult” – mondta Koltay Gábor. A rendező éppen ezért szeretne visszatérni szellemileg, gondolatilag az íróhoz, így átírta a darabot, nagyon sok olyan eredeti Petőfi versrészletet emelt be a szövegbe, amelyeket az 1904-es változat nem tartalmazott. „Színpadi játékunkkal szeretnénk újraéleszteni a már-már elfeledett, mai tudatunkból hiányzó népi hős mítoszát” – fogalmazott Koltay Gábor.

A mű zenei átirata rendhagyó, hiszen figyelembe veszi Kacsóh Pongrác közel százhúsz éve írt daljátékát, ugyanakkor az egészet rock-folk zenei elemekkel gazdagítva hangszerelték át, Koltay Gergely vezetésével.

A társulat az elbeszélő költemény és a zenemű eredeti szellemiségének megtartásával, lenyűgöző színpadi látvánnyal Petőfi Sándor születésének közelgő kétszázadik évfordulója előtt kíván tisztelegni.

A főbb szerepekben Puskás Dániel, Csonka Dóra, Nagy Róbert, Liszi Melinda, Csurulya Csongor, Csomós Lajos, Galambos Hajnalka, Berta János, Nádra Kitti, Bartus Botond szh., Lévai Attila és Miszlai Márton látható. A darabban fellépnek még a Színitanház növendékei és a Viharsarok Táncszínház művészei.

| Forrás: magyarnemzet.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője