2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

A héten már embereken tesztelik a szert. Az Oxfordi Egyetemen fejlesztették ki az oltóanyagot, amit csütörtöktől önkéntes jelentkezőkön próbálnak ki.

A hatályos előírások szerint tűzvédelmi szabályzatot kell készíteni az állandó, illetve az ideiglenes jelleggel működő létesítményekre a rendeltetésszerű tevékenység megkezdése előtt, bizonyos esetekben pedig e

Az IDFA a világ legnagyobb dokumentumfilm-fesztiválja támogatja a maradj otthon mozgalmat és weboldalán ingyenesen elérhetővé tett 302 dokumentumfilmet, amelyből most 298 filmet lehet megnézni Magyarországon.

Négy nyelvvizsgaközpont is tarthat online nyelvvizsgákat a járványhelyzetben, már május elejétől kezdve, értesült a Magyar Nemzet.

„Hogy tetszik lenni?” címmel indított kezdeményezést a Fesztivál Önkéntes Központ, a legnagyobb hazai fesztiválok önkénteseit koordináló szervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben.

A közel 70 milliárd forint éves árbevételt generáló és 18 ezer munkavállalót foglalkoztató fürdőágazat újraindításához javaslatcsomagot állított össze a Magyar Fürdőszövetség a kormányzati gazdaságvédelmi akciótervhez

Új, nonprofit kezdeményezéssel rukkolt elő a Jót(t)eszel csapata, hogy segítséget nyújtson a hazai vendéglátó egységeknek a koronavírus által okozott krízis kezelésében. Missziójuk szerint a tét

Áprilisban engedélyt kaptak a gyorséttermi multik, hogy ismét kinyithassanak Ausztria szerte.

Érdeklődnek hazai és külföldi vendégek a nyári Balaton iránt, aki most szállást foglal, azt bármikor felhasználhatja, és egyben jótékonykodik is. Egy füredi hotel bécsi mintát

A hazai turizmus és rendezvényipar megmentése érdekében, figyelembe véve a már megjelent rendeleteket és a vállalkozások visszajelzéseit, aktualizálta a Kormánynak közösen benyújtott javaslatait az MSZÉSZ,

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője