2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

A technológiát támogató szemüvegek eddig elsősorban a munkahelyeken terjedtek el, a felhasználók számára hiányoznak az észszerű alkalmazások.

A Google arról számolt be, hogy a Gmail felületén a múlt hét folyamán napi mintegy 18 millió, a világjárványhoz kapcsolódó malware és phishing emailt csípett

Medvecsalád költözött a Budapesttől légvonalban mindössze 50 kilométerre fekvő Pásztó környéki erdőkbe, a Mátrába.

Kisgyerekes családokban alighanem ismerősen cseng Axel Scheffler, a Pipp és Polli sorozat szerzőjének, Julia Donaldson könyveinek állandó illusztrátorának neve, aki most a koronavírus-járvány nyomán felvetődött

A járvány elleni általános védekezést elősegítendő, az OMV Hungária hálózatában április közepétől elérhető a társaság kézfertőtlenítője. Az új termék az OMV Hungária, Győri Szeszgyár és

A Facebook a jövőben figyelmeztetni fogja azokat, akik a koronavírussal összefüggő, ártalmasnak ítélt álhíreket lájkolnak vagy osztanak meg.

Fontos döntéseket hozott szerdán a kormány, melyektől azt várják, hogy támogatják majd a belföldi turizmust a koronavírus-járvány miatti nehéz helyzetben – jelentette be Gulyás Gergely

Így készül a tavaszi álmatlanság elleni gyógynövénytea!

A Magyar Turisztikai Ügynökség új kisfilmmel és játékokkal támogatja a családokat. Folytatódik a 2019 nyarán nagy sikerrel útjára indított Hol vagy, Kajla? program, mely kifejezetten

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője