2025. december 27., szombat - János

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Esemény Menedzser - kedd, 25 május 2021

Mintegy 240 millió forintos európai uniós támogatásból megújul Villányban a rendezvénytér, lesz kerékpárkölcsönző szervizponttal és parkerdei tanösvény is. Az őszig megvalósuló beruházások részeként megújul a

Megújul egy kilátó, új játszótér épül, további erdei padokat, asztalokat helyeznek ki és felújítják a parkolót a pécsiek kedvelt kirándulóhelyén, a malomvölgyi tavaknál - közölte

A hatályos rendeletekhez igazodva, védettségi igazolvánnyal rendelkező látogatók részére nyitva áll a lehetőség, hogy látogatást tegyenek az Unicum Házban. A látogatóközpont már a pandémia előtt

Magyarország összes önkormányzatát, állami intézményét és szakszervezetét bevonják abba a szocreál festmény, szobor és tárgyak felvásárlásba, ami az 50-es, 60-as évek kallódó, eltűntnek hitt műveket

Muzsikál az erdő a Hírös Városban 2021-ben is. A rendezvénysorozat idén a 18. évadára készül az ország 3 térségében. Az év első eseménye, a Muzsikál

Látássérültek számára teszi megismerhetővé a világűrt az ajkai székhelyű Bakonyi Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyu l és ll programról már országosan ismertté vált civil szervezet az

2021. május 15-én új korszak kezdődött a Máré-vár életében. A vár belépőjegy ellenében látogatható, és pillanatnyilag a felnőttek esetében szükség van a védettségi igazolvány felmutatására.

Utazás TÉRben és IDŐben – Békéscsaba az évezredek idővonalán – ezt a címet kapta a csabai múzeum új állandó kiállítása. Jó hír, hogy akár ingyen

A békéscsabai Marzek Kner nyomda épületére egy 600 négyzetméteres molinót helyeztek ki, amely a párizsi szalonjában megpihenő Munkácsy Mihályt és egyik híres festményének vázlatát ábrázolja.

Most már élőben is megtekinthető a Savaria Múzeum tavaly ősszel elkészült vadászati kiállítása. Az ünnepélyes megnyitót pénteken tartották.

1. oldal / 2

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője