2025. augusztus 24., vasárnap - Bertalan

Múzeumok, gyűjtemények

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Vadászatra hív a Savaria Múzeum - a tervek szerint 2022. márciusáig

2487

Most már élőben is megtekinthető a Savaria Múzeum tavaly ősszel elkészült vadászati kiállítása. Az ünnepélyes megnyitót pénteken tartották.

A Vadászat – közel a természethez című tárlat élő megnyitóját péntek délután tartották a Savaria Múzeumban. A kiállítás az online térben már tavaly novemberben elstartolt, az érdeklődők azonban csak a héten, a múzeum újranyitásának alkalmával tekinthették meg a helyszínen is a trófeákat, vadásztörténeti érdekességeket.

Csapláros Andrea múzeumigazgató elmondta, a vadászati kiállítás ötlete és létrejötte nagyon sok ember munkájának köszönhető, fel is sorolta az összes közreműködő, szakértő, adományozó magánszemély és intézmény nevét. A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai programot már tavaly el akarták indítani, de azt is halasztani kellett. Idén pótolják ezt is, már a héten sok gyerek látta is a kiállítást. – Ha körülnézek, átérzem azt a hangulatot, amit mindannyian érezhetünk, ha kimegyünk az erdőbe – mondta köszöntőjében dr. László Győző alpolgármester.

vadaszatra3

Méltatta a kiállítást Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke is, aki csatlakozva az előtte szólókhoz elmondta, a tárlat egyik fő célja éppen az, hogy megnyerjék a jövő generációit a természet és a vadászat szeretetének.

A vadgazdálkodási képzést is folytató Soproni Egyetem részéről a kiállítást prof. dr. Faragó Sándor rector emeritus nyitotta meg. Emlékeztetett: ötven év után, szeptemberben újra vadászati kiállítást rendez Magyarország, a fővárosi helyszín mellett országszerte szerveznek kapcsolódó kiállításokat, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Savaria Múzeum is. Fontos tudatosítanunk – mondta a professzor –, hogy a vadgazdálkodási gyakorlatban első a vad ismerete és védelme, a vele való fenntartható, bölcs gazdálkodás, csak ezek után következhet a betakarítás, a vadászat. Az elmúlt másfél évszázadban hatalmas változás következett be a vadállományban, köszönhetően annak, hogy az ország erdőterülete megduplázódott.

vadaszatra2

A professzor elmondta, Vas megye korábban nem volt gazdag szarvasban, még 1995-ben is mindössze néhány százat hoztak terítékre a vadászok, két éve azonban már csaknem ötezret, és hasonló a tendencia a többi faj esetében is. Végül a Vas megyei vadállomány alakulásáról szóló könyvet és egy legalább százéves céltávcsövet ajándékozott a kiállítást megrendező múzeum igazgatójának, mert ahogyan fogalmazott: jobb helye lesz annak itt a múzeumban, mint az ő fiókjában.

A kiállításon a vadásztörténeti érdekességek és a híres vasi vadászok megismerése mellett a trófeák bírálati módszereiről is sokat megtudhat a közönség, ahogyan a vadgazdálkodás legfontosabb kérdéseiben is elmerülhet.

A kiállítás várhatóan 2022 márciusáig tart nyitva.

(Forrás: vaol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője