2025. május 10., szombat - Ármin

Események

Tapintható égitestek látássérülteknek

478

Látássérültek számára teszi megismerhetővé a világűrt az ajkai székhelyű Bakonyi Csillagászati Egyesület. Az Űrbatyu l és ll programról már országosan ismertté vált civil szervezet az országban egyedülálló programja megvalósításának a végéhez érkezett. Három évvel ezelőtt a tagok elhatározták, hogy a látássérültekhez is közel hozzák az Univerzumot.

Ők a szemük helyett a kezükkel, ujjaikkal "látnak", tapintással, hallással szerzik az ismereteiket. A megvalósítás, amelyben civil szervezetek, magánszemélyek, cégek dolgoztak együtt, tavaly decemberben kezdődött. Ivanics Ferenc elnök a módszerről szólva elmondta, hogy a fő lépés a tapintható makettek és modellek elkészítése volt. Ennek első elemeként kidolgoztak egy tematikát, ami részletesen bemutatja saját bolygórendszerünket. Jelenlegi programban a Naprendszer égitesteit mutatják be, 46 égitestet választottak ki nyomtatásra, azok esetenként több érdekes felszíni formájával, ismertebb kráterekkel, vulkánokkal, kanyonokkal egyetemben. Így a 3D nyomtatással összesen 77 modellt állítottak elő. A modelleket az interneten ingyenesen elérhető adatbázisokból és a NASA honlapjáról töltötték le.

A 3D nyomtatott elemek mellé 9 egyedileg készített modell került, valamint 3 valódi meteoritot és egy becsapódások során képződő úgynevezett tektitet is bemutatnak. Ezen égi kövek már régóta részét képezik bemutatóiknak, ezért semmiképp sem maradhattak ki. A bemutatóhoz egyrészt egy kőmeteoritot választottak, másrészt két vasmeteoritot, így a főbb típusokat a látássérültek is megismerik. A vasmeteoritok közül az egyik az argentin Campo del Cielo egy 3,5 kg-os példánya, a másik az amerikai Canyon Diablo. Az utóbbi azért került a gyűjteménybe, mert 3D nyomtatással elkészíttették mellé az arizóniai Barringer-krátert. A vasmeteoritoknak nemcsak a tapintásuk vagy a súlyuk, hanem a szaguk is érdekes, ezért is kerültek bele a tematikába. Egy negyedik kőzet is része a programnak, egy metamorf kőzet, azon belül egy tektit. Arra a kráterképződés bemutatásánál lesz szükség.

Egyes maketteket egyedi módon, kézzel készítette egyik tag, Surányi Zoltán. Két üstökös-modell és az aszteroida-becsapódás folyamatát bemutató hat tábla került ki a kezei közül. Az egyesület évekkel ezelőtt ajándékba kapott egy gittből készült holdfelszínt. Ez azt a területet ábrázolja az Esők Tengerén, ahová a Luna-2 űreszköz 1959-ben becsapódott, vagyis itt érte el először ember alkotta tárgy egy idegen égitest felszínét. A holdfelszín-makettet Vértes Ernő amatőr csillagász készítette 1974-ben az egykori veszprémi csillagászati szakkör részére, Surányi Zoltán egyesületi tag újította fel, egy hónap alatt. A non-profit szervezet a program költségeit saját forrásból nem tudta volna előteremteni. Az Űrbatyu programban már támogatást nyújtott ajkai Schwa-Medico Kft., illetve a budapesti Thermo Épgép Kft. anyagi hozzájárulása segítette a megvalósítást. A kisebb maketteket Lisztmaier Gábor, a nagyobbakat a VARINEX Zrt. készítette el támogatásként. Az utóbbinak köszönhető a méretarányos naprendszer-modell, egy nagyméretű Tycho-kráter és egy vetületi földtérkép, amely több mint harminc négyzetlapból áll. A modellek nagy részét Ivanics-Rieger Klaudia festette le. A festés után a makettek fakeretet, illetve állványt kaptak, ezeket Surányi Zoltán készítette el. Ezekre a keretekre kerülnek majd az információs panelek.Vágó Gábor egyesületi tag szerezte be a tárolóeszközöket, illetve biztosította a makettek védőcsomagolását.

Mind a 77 makettről rövid szócikket írtak amely tartalmazza a legfontosabb információkat, amelyet Nagy Richárd rögzített hanganyag formájában. A hanganyag az egyesület honlapjáról lesz elérhető QR-kód illetve NFC chip formájában, melyeket okostelefon segítségével lehet majd aktiválni, meghallgatni. A chipek beszerzését illetve a szükséges informatikai hátteret az egyesület informatikusa, Csánitz László biztosította. A program azonban nem jöhetett volna létre a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete nélkül. Rengeteg ötletet és tanácsot kaptak az egyesület elnökétől, Csehné Huszics Mártától. Lebcelterné Veiland Orsolya a Braille írást készítette el a makettekhez. A továbbiakban hosszú és folyamatos együttműködést terveznek a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületével. A programot először náluk mutatják be, majd meghívásra elviszik az Univerzum csodáit más gyengénlátók egyesületéhez, valamint látókhoz rendezvényekre azért, hogy ismerjék meg a látássérültek világát, milyen érzés az, ha valakinek tapintás alapján kell meggyőződnie arról, hogy milyen a világ.

(Forrás: onkormanyzat.mti.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője