2025. augusztus 1., péntek - Boglárka

Események

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Budapest is bekerült a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox világturné programjába

482

Az újranyitást követően elsők között jelentette be, hogy Budapesten ad koncertet a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox csapata. A világhírű zenészek várva várt visszatérésének témája az új “Roaring 20s”, azaz a 20-as évek megünneplése. A modern zene legnagyobb slágerjeit adják elő a letűnt korok klasszikus stílusában – látványos show kíséretében.

2020 elején a Postmodern Jukebox arra vállalkozott, hogy az új évezred kezdetén, a 20-as évek megünneplésére indul és közönségének ország és világszerte azt ígérte, hogy “a legszenzációsabb 20-as éveki party-n vehetünk részt, a Nagy Gatsby ezen oldalán”.

Nos, mindannyian tudjuk, hogy ezután mi következett. A turné a koronavírus miatt mindössze hét alkalmat ért meg. Úgy döntöttek, hogy a hátralévő teltházas időpontok elmaradnak, mivel a járvány egyre inkább éreztette hatását – így több mint egy évig nem találkoztak élőben a közönséggel.

Idén azonban végre újra turnéra indulhattak, programjukba pedig a magyar közönség örömére Budapest is bekerült. A Postmodern Jukebox különlegesen tehetséges énekesei „időgépbe teszik a popzenét” és együtt ünneplik meg a 20-as évek legnagyobb slágereit. A pop-jazz jelenség élő fellépések sorozatával keresztülszeli az Egyesült Arab Emírségeket, Kanadát, az Egyesült Királyságot és Európát. Turnéjuk során Budapestre is ellátogatnak: 2022. június 23-án este ½ 8-kor a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel.

postmod2

Milliók követik őket az interneten

Mióta 2014-ben turnés karrierbe kezdett, a PMJ egyre nagyobb színpadokon lépett fel bejárva a világot, beleértve a New York-i Radio City Music Hall is. A csapat YouTube-videói vírusként terjednek az interneten, rendszeresen milliós nézettségre tesznek szert. Kiemelkedő nézettségű például a MileyCyrus által énekelt WeCan’t Stop dala, melyet doo-wop stílusban dolgoztak fel (több mint 17 millióan láttak), továbbá a Creep, melyet a People magazin 2015 egyik legjobb feldolgozásának titulálta) több mint 37 millióan látták). A Multi-Grammy- díjas Lorde énekes kedvence a Royals, melyet több mint 21 millióan hallgattak meg. YouTube-csatornájukon jelenleg ötmillió feliratkozó van.

postmod3

"Nagy szerencsénk, hogy világszerte hihetetlenül sok rajongónk van, akik lehetővé tették, hogy a PMJ világturnéra készüljön. Nagyon várjuk, hogy ismét kiemelkedő tehetségeket és klasszikus hangokat juttathassunk el a világ minden sarkába. Már nagyon hiányzott, hogy élő közönség előtt zenélhessünk, s boldog vagyok, hogy hamarosan ez újra megtörténik Budapesten is” – mondta Scott Bradlee, a Postmodern Jukebox alapítója.

"Őrület, hogy a történelem megismétli önmagát" - nyilatkozta Bradlee, hiszen mindenkinek szörnyen elege volt már a bezártságból. „Mindenki vágyik már táncolni, bulizni és újra személyesen találkozni. A zenének kiváltképp jelentős szerepe volt abban, hogy inspiráljon és emlékeztessen bennünket emberségünkre a történelem során, és egyszerűen nem helyettesíthető az az élmény, amikor azért jövünk össze, hogy a zene hatalmas erejét élőben, közösen megtapasztalhassuk."

Minden koncert egyedi és kiszámíthatatlan

Mint mindig a PMJ élő műsorai alkalmával, a The Grand Reopening turné is több tehetséges énekesből és zenészből álló együttest vonultat fel, akik Bradlee generációkon átívelő dalait éjszakáról éjszakára életre keltik. Az alapegyüttes tagjaihoz gyakran meglepetés vendégek csatlakoznak, hogy minden koncert egyedi és kiszámíthatatlan legyen és ugyanakkor ezáltal napjaink vagy bármely más időszak egyik legizgalmasabb élő zenei élményévé váljon.

Jegyek elővételben kaphatók 2021. május 19.-től 10:00h-tól a Tex országos jegyirodáiban és az eventim.hu-n.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Tér-Zene a Kossuth téren

Tér-Zene a Kossuth téren

More details
Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

Extrém élménypark Budapesten - A felnőttek is ugrálhatnak

More details
Kertmozi élmények a Balatonnál

Kertmozi élmények a Balatonnál

More details
Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

Strandok Éjszakája, 2025. július 26.

More details
Mozi a strandon

Mozi a strandon

More details
Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

Vár a Richter Safari Park, Magyarország első és egyetlen autós safari parkja

More details
Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

Phantom Vision: 2025. július 27-ig látogatható még a fényművészeti kiállítás

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője