2026. július 2., csütörtök - Ottó

Esemény Menedzser - szerda, 27 november 2019

Átalakulás előtt áll a világ autóipara az új gyártási technológiák, az elektromos- és önvezető autók megjelenése és a közösségi autózás terjedése miatt, a fejlődésből keletkező

A tavalyi év sikere után, 2020-ban már 2. alkalommal rendezzük meg - a fél napos után, immáron egyész napos – az építőipar jelenéről és jövőjéről

Az Uránia mozi és a Szent Rókus Kórház közti rövid szakaszon, a Rákóczi úton idén tavasszal nyílt teaüzlet tényleg minden igényt kielégít, ha teázhatnékunk támad.

A 8. Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon az elmúlt évek legjobb, a zsidó kultúrát, életmódot, emlékezetet bemutató filmjei láthatók, egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból,

November 27, 2019

ELTE Füvészkert

A nyolcadik kerület vadregényesebb részén, a Klinikáktól 10 perc sétára húzódik meg ez az igazi, rejtett kincse a városnak, az ELTE Botanikus kert.

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László

A gitáros ikon 2020 március 19-én nem koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában a koronavírus veszély miatt. A világ körüli turnéval ünnepte volna Supernatural című

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2021. március 13. a Papp László Budapest Sportarénában.

Az európai művészet meghatározó barokk mestere, Peter Paul Rubens és kora flamand festészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum 2019. október végén megnyílt nagyszabású kiállítása.

A chanson koronázatlan királynője, Mireille Mathieu "Made in France" európai turnéjával Magyarországra látogat jövő év márciusban.

1. oldal / 2

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője