2026. július 2., csütörtök - Ottó

Esemény Menedzser - hétfő, 18 november 2019

Nemzetközi top speakerek váltják egymást a jövő trendjeit elemző BrandFestival színpadán november 20-21-én a Budapest Music Centerben.

Multifunkcionális lesz a Puskás Aréna, amely a futballmérkőzések mellett többek között koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség

Advent első vasárnapján ünnepi programmal készülünk kicsiknek és szüleiknek a Savoya Park központi terén.

Ismét Székely Nagyvásár a Bálnában! Minden idők eddigi legnagyobb székely vására ismét megrendezésre kerül! 100 kézműves termelő, 1500 prémium kategóriás termékének széles körű választéka jelenik

A Szegedi Vadaspark újra meghirdette évek óta sikeres fotópályázatát, aminek témája idén az intézmény harmincadik jubileuma.

A látogatók november 19-től tekinthetik meg a forgószárnyas szekcióban „Csőrike II”-t és „Szarvastehenet” – egyelőre a fegyvertartó félszárnyak és forgószárnylapátok nélkül.

A Pécsről induló vonat étkezőkocsijában forralt bort iszogatva hangolódhatnak rá az utasok a horvát főváros fantasztikus karácsonyi vásárára.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, így hétfőn is látogatható a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítás a

Nem kapott az új Néprajzi Múzeum építésének leállításával kapcsolatos megkeresést az intézmény, a beruházás az önkormányzati választás óta is zavartalanul folytatódik – nyilatkozta a főigazgató

Az olaszországi Velencét az elmúlt napokban elárasztotta a víz: 187 centinél tetőzött, és ugyan azóta kicsit lejjebb vonult, az utcákon még így is sokszor térdig,

1. oldal / 2

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője