2024. április 18., csütörtök - Andrea

Archívum

Elképesztő felhozatal várja a teázás szerelmeseit a belváros teaüzletében: Bonthé

2019-11-27 1927

Az Uránia mozi és a Szent Rókus Kórház közti rövid szakaszon, a Rákóczi úton idén tavasszal nyílt teaüzlet tényleg minden igényt kielégít, ha teázhatnékunk támad.

Nemcsak rengeteg féle tea kapható, hanem kiegészítők tekintetében is vonzó a hely, ahol ráadásul kedvességet és a témához való alapos hozzáértést is kapunk.

Bonthé: franciából képzett szó, azt jelenti: jó tea. Ezt a nevet választotta magának a cég, melynek központja ugyan Pozsonyban található, de idén áprilisban Budapesten is nyitottak egy üzletet, közel a Blaha Lujza térhez.

Ki ide belép, az nyugodtan hagyjon fel azzal a reménnyel, hogy nem válik belőle vérbeli teás, mert ha csak szétnéz itt az ember, már abba is beleszédül, és hogy az elmúljon, biztosan venni fog magának valamilyen teát. Vagy teákat.

bonte

De ha ez nem lenne még elég, az üzlet belső dizájn tekintetében is úgy van kialakítva (leginkább egy gyógynövényes patikára emlékeztet), hogy a letisztultság és minimalizmus, meg a fehér falak is kihangsúlyozzák azt, ami a lényeg, és máshova se tudjunk nézni ezért, csak és kizárólag a teára. Amiből pedig bőséges a választék, már-már zavarbaejtően.

bonte3

Az üzletet egy hosszú és széles pult vágja ketté, melynek jobb oldalán a gyümölcsteák, az ízesített keverékek, meg a vörös színű rooibos teák találhatók nagy üvegedényekben (ezekről még azt is megtudtuk, hogy szigorúan nézve nem is teák), a bal oldalon pedig a hagyományos iskola jeles képviselői, a különféle fekete, fehér és zöld teák.

És ez még nem minden: az egyik polcos részen, külön találjuk a gyógynövényes teákat. Választani is nehéz közülük, a legjobban akkor jár az ember, ha esetleg megnézi az összetevőket és mindenképpen szagol. Merthogy az illat az, ami egy teát első körben vonzóvá teheti a fogyasztója számára.

bonte4

A 2004-ben alapított cég kínálata szinte a teljes földgömböt lefedi, ahol legalábbis létezik valamirevaló tea, az a része a Földnek itt is képviselteti magát. A választék bőséges. Ha mindent beleszámolunk, akkor a Bonthé-ban jóval 200 fölötti a különböző teafélék száma, melyek között akad jó pár ritkaság, különlegesség, sőt saját fejlesztés is, mint amilyen a rendkívül simogató és lágy epres ízű fehér tea, amit ottjártunkkor kóstoltunk.

bonte5

Egy átlagos teaüzlethez képest komolyabb felhozatallal bírnak, mindenből nagyobb a választék, mint máshol. Az ún. sodort teákból vagy a darjeeling típusú teákból kimondottan színes a paletta, de míg japán teából általában 2-3-féle van egy helyen, itt 8 különböző íz közül választhatunk. Koreából és Vietnamból származó teákból is nagyon felkészült a Bonthé. Ha a Távol-Keletről Afrika irányába fordulunk, akkor is tetszetős a helyzet: mindenhol a kenyai tea az elterjedt, itt azonban Ruandából és Malawiból érkezett teák is kaphatók.

bonte6

A teákat külföldi termelőktől szerzik be, az egységes és vonzó csomagolás viszont saját fejlesztés. A kimért mellett 25-féle filteres tea is van, piramisfilteres méghozzá, és azokba is ugyanaz a minőségű tea kerül, mint amit kimérve vehet meg az ember, ami nem a megszokott eljárás, mert a filteres tea általában mindig „le van butítva” a kimérthez képest. Vagyis ez a filteres tea nem ugyanaz a filteres tea, mint ami a boltokban kapható. A teák nagyrésze különféle izgalmas fantázianevet is kapott, ami egyfelől utal az összetevőkre, másfelől azok együttes hatására is.

bonte7

A Bonthé-ban nemcsak a teákat, hanem az egész teakultúrát népszerűsítik, így számos kiegészítő is kapható – a különféle tárolóedényektől kezdve a bambuszszűrőkön át a bögrékig, és vannak olyan speciális tárgyak is, amikről ránézésre meg sem lehet állapítani, hogy mire jók, de hát ahány teaház, annyi szokás.

bonte8

Bár mi, magyarok elsősorban ősszel és télen teázunk, és akkor is főleg gyümölcsteákat fogyasztunk, de a tea sokkal izgalmasabb és sokszínűbb forró ital annál, hogy csupán két évszakot szánjunk rá. Eleve kánikulában sem a hideg víz a legüdítőbb, hanem a meleg tea, például az, amiben menta található. A Bonthé-ban pedig külön jelzik az egyes keverékek tárolóedényén, ha meleg időben ajánlott a fogyasztása.

Jelen pillanatban a Bonthé is a karácsonyi időszakra összpontosít, majd az ünnepeket követően több fejlesztésbe is belefognak. Már készül a webshop, a Rákóczi úti üzletet pedig fokozatosan alakítják át teás bemutatóteremmé. Ahol azonban nem csak különböző teákat vásárolhatunk, sőt kóstolhatunk majd, hanem kávékat is, mert jövőre már azért is érdemes lesz betérni ide.

Forrás: welovebudapest.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details