2024. december 22., vasárnap - Zéno

Múzeumok, gyűjtemények

Nagyszabású Rubens- és Van Dyck-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban

4516

Az európai művészet meghatározó barokk mestere, Peter Paul Rubens és kora flamand festészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum 2019. október végén megnyílt nagyszabású kiállítása.

A múzeum közleménye szerint a csaknem 120 művet bemutató tárlatra, amelynek biztosítási összértéke 345 millió euró, mintegy negyven nagy közgyűjteményből, többek között a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeznek műtárgyak.

A kiállításon Rubens mintegy harminc és Van Dyck több mint egy tucat remekműve mellett más flamand mesterek kiváló alkotásait is megtekinthetik a látogatók.

A kiállítás legfőbb célkitűzése az, hogy a kölcsönzött és a saját művek révén bemutassa Rubens művészetének kiemelkedő kvalitását és az egész korszakra gyakorolt rendkívül erős hatását, valamint az ebből és emellett kibontakozott sokrétű,

stilárisan és tematikailag egyaránt gazdag 17. század flamand festészetet.

Fontos szempont az is, hogy a budapesti tárlat ráirányítsa a figyelmet a két régió – Dél-Németalföld és Magyarország – gazdag múltra visszatekintő kulturális kapcsolataira, mely folyamatok egyik kulcsfigurája Lipót Vilmos főherceg volt.

A kiállítás elkalauzolja a nézőt a 17. századi Dél-Németalföld jelentős központjaiba, megismerteti a terület uralkodóival és kiemelkedő művészegyéniségeivel, bemutatja a flamand festők sokrétű itáliai kapcsolatait, azt, hogy hogy milyen fontos szerepet játszottak mind Rubens, mind Van Dyck pályafutásában az Itáliában töltött évek. A tárlaton láthatunk bibliai és mitológiai témájú kompozíciókat és az ellenreformáció szellemi hatását mutató alkotásokat. Igazi kuriózummal is találkozhatnak a látogatók a kiállításon: az úgynevezett Arany Decius-kárpitsorozat egy darabja és a hozzá kartonként szolgáló festményegyüttes is a Szépművészeti Múzeumban vendégeskedik, így a látogatók megismerhetik a Rubens által megújított kárpitművészetet és magát az alkotás folyamatát is, az olajvázlattól a kárpit leszövéséig.

Külön szekcióban szerepelnek a flamand festészet fénykorának csendéletei és tájképei, valamint a kor portréművészetének kiemelkedő alkotásai, mint például Van Dyck műve, Stuart Mária hercegnő esküvői portréja, amelyet a múlt év végén vásárolt meg egy nemzetközi aukción a Szépművészeti Múzeum. A látogatók egy kortárs művel is találkozhatnak: a múzeum Kicsiny Balázst, az elismert magyar képzőművészt kérte fel, hogy készítsen egy helyspecifikus, a kiállításhoz szervesen illeszkedő műalkotást, amely kortárs szemszögből reflektál egy 17. századi témára - írta meg az index.hu.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

A BETA beelőzi a Mikulást!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Jégpályák és jégfolyosók Budapesten

Jégpályák és jégfolyosók Budapesten

More details
Jégfesztivál Balatonlellén 2025. január 31-ig

Jégfesztivál Balatonlellén 2025. január 31-ig

More details
Győri Advent és Szilveszter 2024

Győri Advent és Szilveszter 2024

More details
Téli Csodaország: Kecskeméti Advent és Szilveszter

Téli Csodaország: Kecskeméti Advent és Szilveszter

More details
Téli Korzó és korcsolya Zamárdiban

Téli Korzó és korcsolya Zamárdiban

More details
Galyatető, a tél csodálatos birodalma

Galyatető, a tél csodálatos birodalma

More details
Családdal a Magyar Nemzeti Múzeumban

Családdal a Magyar Nemzeti Múzeumban

More details
Neon Dodgeball, azaz UV-kidobós

Neon Dodgeball, azaz UV-kidobós

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője