2026. május 23., szombat - Dezső

A nemzetközi szakmai zsűri döntése alapján a Puskás Aréna elnyerte a nemzetközi kreatív szakma Oscarját! Az Aréna közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere megkapta a világ legjelentősebb dizájndíját, a Red Dotot.

Már a tavalyi év sem alakult igazán jól a dél-pesti régió ingatlanpiacán, így aztán nem meglepő, hogy ereszkednek az ingatlanárak, legfőképpen a panellakásoknál. Eközben a járványhelyzet bizonytalansága miatt mindenki a minél gyorsabb adásvételekben érdekelt.

Már óvodáskorban fontos elkezdeni gyermekünk mozgáskultúrájának fejlesztését – árulta el a szakember. Ekkor még inkább a szülő választ sportágat, míg később, akár már alsó tagozattól a kicsik maguk is beleszólhatnak a döntésbe.

A két márka összefogott, hogy BYGGLEK néven létrehozzon egy játékos tárolási megoldást. A LEGO bütykökkel ellátott tárolódobozokból és a speciális LEGO kockakészletből álló új BYGGLEK kollekció célja, hogy játékra ösztönözzön, és szórakoztatóbbá tegye az otthoni tárolást.

Ősszel megtartja elmaradt bemutatóit és új előadásokkal is készül a Kolibri Színház, amely a szeptember 5-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2020-2021-es évadát.

A magyarság története szempontjából fontos dokumentumokból nyílt 2021 szeptemberéig megtekinthető kiállítás hétfőn a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában A nemzet emlékezete címmel, írja az MTI.

Baranya megye déli része a kerékpáros turisták ideális terepe. Kiépített bringautakon és kis forgalmú közutakon járhatjuk be a vidéket, érintve történelmi emlékhelyet, várat, borospincéket, természeti látnivalókat.

A sárgadinnyét nem csupán páratlan zamatáért és édes ízéért szerethetjük, hiszen ez a gyümölcs csodás hatással van az egészségünkre is. Dúskál a vitaminokban és a hasznos tápanyagokban.

A páratlan utazási élményt nyújtó közlekedési eszközök még csalogatóbbá tehetik az utazást a magyar tengerhez.

Ai Weiwei 1957-ben született kínai civil aktivista és művész. Ő volt az, aki több hónapi nyomozása után kiderítette, hogy a 2008-ban bekövetkezett tragédiában, a szecsuani földrengésben miért is “kellett” ötezer gyermeknek meghalni?

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője