2025. november 3., hétfő - Győző

Hírek, elemzések

Idén is családi fesztivállal indul a Kolibri Színház évada

785

Ősszel megtartja elmaradt bemutatóit és új előadásokkal is készül a Kolibri Színház, amely a szeptember 5-i Kolibri Fesztivállal nyitja meg 2020-2021-es évadát.

Az augusztus 24-én megtartott évadnyitó társulati ülésen Novák János igazgató elsősorban örömét fejezte ki, hogy a kényszerűen félbeszakadt tavalyi évad után ismét együtt üdvözölheti a társulatot. Mint elmondta, bár a koronavírus-járvány alakulása többféle, előre nem látható módon befolyásolhatja a színházak életét, a Kolibri társulata új lendülettel és bizakodóan kezdi el a közös munkát.

Az évadnyitót követően már elindultak a Dániel András kufli-meséiből készülő Egy kupac kufli című előadás próbái Andrusko Marcella rendező vezetésével, a tavasszal elmaradt ősbemutatót október 10-én tartják a Kolibri Fészekben. Az elhalasztott márciusi premier helyett szeptember 11-től láthatja a közönség a Tipli című ifjúsági előadást, amelyet Krausz Attila kortárs regényéből Tasnádi István alkalmazott színpadra és Vidovszky György rendezett a Kolibri Pincében.

Gimesi Dóra Emma csöndje című, tavalyi évadra tervezett színdarabját novemberben mutatják be Kuthy Ágnes rendezésében, az idény első nagyszínpadi produkciójaként. Maria Wojtyszko Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabját Gyevi-Bíró Eszter állítja színpadra a Kolibri Pincében 2021 tavaszán.

Szintén az évad második felében tűznek műsorra két, a PlayOn! európai uniós együttműködés keretében készülő előadást: februári bemutatóként Madách Imre Az ember tragédiája című művének színpadi adaptációját Novák János rendezésében, valamint a Watergate című interaktív ifjúsági játékot, amelyet Vidovszky György rendez a Kolibri Pincében 2021 májusában. Előkészületben van továbbá Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című kétszereplős darabja, amelyet Székely Andrea visz színre a Kolibri Fészekben.

Novák János hangsúlyozta, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a Kolibri Színház kiemelt feladatának tartja a tudatos és felelősségteljes felkészülést az új évadra: a színház vezetősége javaslatot tesz a színházon belüli távolságtartás, kézfertőtlenítés, maszkviselés és nézőszám szabályozására, annak érdekében, hogy a közönség és a munkatársak is teljes biztonságban érezhessék magukat az előadásokon. A részletes egészségügyi intézkedési tervet az EMMI által kiadott köznevelési protokollal összhangban dolgozzák ki és hamarosan közzéteszik a színház honlapján.

Idén is lesz Kolibri Fesztivál! Ahogy a társulati ülésen elhangzott, immár 29. alkalommal rendezik meg szeptember első szombatján a színház hagyományos évadnyitó fesztiválját, amelyet ezúttal kizárólag szabadtéren, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett tartanak meg. A kitűzött tavaszi időpont helyett 2020. szeptember 28 – október 4. között kerül megrendezésre az ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház közös szervezésében a jubileumi X. Kaposvári ASSITEJ Gyermek-és Ifjúsági Színházi Biennálé, amelyen a Kolibri A császárfiú álma és A méhek istene című előadásokkal szerepel.

A társulat egyperces néma csenddel emlékezett meg az augusztus 21-én, hosszú betegség után elhunyt Meixler Ildikó bábművészről, színésznőről, aki a Kolibri Színház 1992-es alapítása óta volt a társulat tagja.

Évadnyitó beszéde végén Novák János örömmel jelentette be, hogy a színház közönségforgalmi tereinek felújítása hamarosan befejeződik, így szeptembertől megújult előcsarnokkal, ruhatárral és szervezéssel várják a nézőket.

(Forrás: szinhaz.org)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Orchidea és Bromélia Kiállítás, 2025. november 6-9.

Orchidea és Bromélia Kiállítás, 2025. november 6-9.

More details
Beauty Forum Budapest, 2025. november 7-8.

Beauty Forum Budapest, 2025. november 7-8.

More details
PontyShow, 2025. november 7-9.

PontyShow, 2025. november 7-9.

More details
Bakony Expo, 2025. november 7-9.

Bakony Expo, 2025. november 7-9.

More details
Társasjátékok Ünnepe és Társasjátékvásár, 2025. november 8-9.

Társasjátékok Ünnepe és Társasjátékvásár, 2025. november 8-9.

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Hungary Pen Show, 2025. november 22.

Hungary Pen Show, 2025. november 22.

More details
Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője