2026. május 24., vasárnap - Eszter

Aki az elmúlt hétvégén esetleg pont a Margitszigeten járt, az már hallhatta muzsikálni a legendás szökőkutat, június 5-én ugyanis ismét nyári üzemmódra kapcsolt, ráadásul az elmúlt évekhez képest egy kicsit felfrissített zenei listával.

A pandémia miatt tavaly óta kényszerpályára állított kiállításszervező szakma reményeink szerint lassan újraindul. Ideje az üzleti kapcsolatokat személyesen ápolni, újakat generálni, melyhez a kiállítások ragyogó terepet biztosítanak.

Június 12-én, szombat reggel 9-kor újranyitja medencéit a sóstói Parkfürdő is, így teljessé válik a nyíregyházi fürdőkínálat. A nyíregyházi fürdő számára jó hír, hogy nemrég Szlovákia és Magyarország kétoldalú megállapodást kötött, így már várhatják és fogadhatják a szlovák vendégeket is.

Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden, valamint az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják idén − adta hírül az MTI. A bált július 31-én az Anna Grand Hotel termeiben és udvarában rendezik meg.

Lilába borult a festői szépségű Kőröshegyi Levendulás, ahol június 12-én indul, és két hónapig tart a szüret. Az illatos növény egyes fajtái ugyanis folyamatosan teremnek a 8 hektáros területen. Szüretelő táska kapható, kísérőjegy is váltható.

Közel három évvel az indulása - és az azóta számos nemzetközi kiállításon elnyert díjak - után, néhány nappal ezelőtt számos új funkció megjelenése mellett elsőként hazánkban tette elérhetővé díjmentesen is szolgáltatásainak egy részét a Lapidaris.

A nyitást követően a mozikba is újra visszatér az élet. A még nem beoltottakak külön jó hír, hogy szép számmal nyitnak a szabadtéri mozik is a fővárosban: mostantól a KULTIK Terasz Corvin Plaza és a Köki Terasz is igazi filmklasszikusokkal és premierfilmekkel várja a kimozdulni vágyókat.

Országos internetes felmérés keretein belül keresik, hogy melyik magyar városban fogy a legtöbb szörp. A literszám mellett a finom gyümölcsszirupokkal kapcsolatos lexikális tudás is szükséges ahhoz, hogy egy település megkapja a szörp fővárosa címet.

Június közepétől vezetett erdőfürdő séták indulnak a Sárvári Arborétumban. Azok, akik tudatos érzékszervi gyakorlatok segítségével szeretnék befogadni a természet lecsendesítő, megnyugtató és immunerősítő hatását, a Tourinform Irodában tudnak jelentkezni a rendszeres programra.

Nem csak ételeinkkel tehet csodát a fahéj: magas alkaloid tartalma révén a kertben is hasznát vehetjük ennek a különleges fűszernek.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője