2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Hírek, elemzések

Nem járnak idén a BKV-hajók

430

A vízi járművek üzemeltetése évi 300-500 millió forint pluszköltséggel járt a BKV-nak – mondta Bolla Tibor a Telexnek.

Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés – mondta a Telexnek Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Mint mondta, a koronavírus-járvány a BKV költségvetését is érintette, forráshiányos a cég, a BKK és a főváros is.

A vízi járművek üzemeltetése évi 300-500 millió forint pluszköltséggel járt a BKV-nak, ezért úgy döntöttek, hogy ezt az összeget idén buszokra, villamosokra költik. Bolla közölte: arról egyelőre még nincs döntés, mi legyen a hajóközlekedéssel jövőre. Kérdés, hogy folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék az árakat piaci szintre, hogy az üzletág eltartsa magát.

A BKV flottája hét hajóból áll, és üzemeltetésükre a BKV minden évben pályázatot ír ki. A nyertes vállalkozók a hajókat március és augusztus vége között működtetik.

(forrás: mandiner.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője