2026. július 2., csütörtök - Ottó

Turizmus

Légkondicionált hálókocsikat támaszt fel a MÁV éjszakai utakhoz

747

Fekvőhelyes és hálókocsik felújítását jelentette be az állami vasúttársasság, amelyeket Szlovákiából vásárolt. Az új kocsik a tervek szerint nyáron tengerparti célpontokra, később az Erdélybe tartó Corona éjszakai vonaton és a V4 országokba közlekednek majd.

A MÁV-Start Zrt. 2020-ban egy szlovákiai cégtől 22 használt, légkondicionált fekvőhelyes- és hálókocsit vásárolt a nemzetközi szolgáltatásbővítés és a minőség javítása céljából. Az első négy kocsi már elkészült a Dunakeszi Járműjavítóban – írja a társaság.

A közel 3 milliárd forint értékű fejlesztést a vasúttársaság saját forrásból finanszírozta. A kocsik tavaly év végéig érkeztek meg, megkapják a MÁV-Start flottájával megegyező arculatot, majd javításon, karbantartáson esnek át. A belső térben olyan átalakításokat is elvégeztek, amelyekkel lehetővé válik a háló- és fekvőhelyes kocsikon a büfékínálat biztosítása, valamint a jegyárban foglalt szolgáltatásokhoz – például az ágyban felszolgált reggelihez – szükséges alap- és segédanyagok megfelelő tárolása - írja a vasúttársaság.

A légkondicionált, háló- és fekvőhelyes kocsik engedélyezett sebessége 200 kilométer/óra, a fékberendezés csendes futást biztosító tárcsás kivitelű. A zárt rendszerű mellékhelyiségekkel rendelkező kocsikban az utasigényekhez rugalmasan alakítható fülkék vannak, az ágyak száma a fülkén belül tetszőlegesen megválasztható. Egyes kocsik a kerekesszékkel közlekedők számára is igénybe vehetők. Az új kocsik beszerzésén kívül a MÁV-Start a meglévő 15 légkondicionált háló- illetve fekvőhelyes kocsiját is korszerűsíti.

A járványügyi helyzet miatt a nemzetközi forgalomban közlekedő fekvőhelyes és hálókocsik egyelőre nem közlekednek, várhatóan a nyár folyamán indul újra ez a szolgáltatás. Az új kocsik a tervek szerint nyáron tengerparti célpontokra, később az Erdélybe tartó Corona éjszakai vonaton és a V4 országokba közlekednek majd.

Az éjszakai vasúti utazások iránti kereslet stabilan növekszik, annak köszönhetően, hogy a járatok praktikus és környezetkímélő utazási lehetőségeket kínálnak például Zürichbe vagy Berlinbe is. A vonatok a városok központi pályaudvaraira érkeznek reggeli időben, egy alvással töltött éjszakai utazás után, ezáltal a szállodai költség is megspórolható - véli a MÁV-Start.

(Forrás: napi.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője