2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Turizmus

Újranyílik Párizs legrégebbi múzeuma

406

Négy évig tartó felújítás után szombaton újranyílik a nagyközönség számára Párizs legrégebbi múzeuma, a francia főváros történetét bemutató Carnavalet.

„Hatalmas felújítás történt” – mondta a múzeumot megnyitó beszédében Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere.

A város szívében, a Marais negyedben található múzeumot 2016-ban zárták be, azóta felújították a teljes homlokzatot és a tetőszerkezetet, valamint modernizálták az épületen belül a vezetékhálózatot és a tűzvédelmi rendszert. A felújítás 58,3 millió euróba került.

Az 1880-ban megnyílt Carnavalet a történelem előtti időktől kezdve a francia forradalmon át napjainkig mutatja be Párizs történetét.

A csaknem száz kiállítótermet magába foglaló múzeum rendelkezik a legtöbb, több mint 652 ezer műtárggyal Párizsban.

„Most, amikor a franciák hosszú hónapok után visszatérhetnek a múzeumokba és nemzeti műemlékeikhez, ennek a történelmi emlékű helynek az újranyitása a lehető legszebb módon pecsételi meg a párizsi kulturális élet újraindulását” – hangsúlyozta a megnyitón Roselyne Bachelot kulturális miniszter.

A felújítási munkálatok eredményeként a múzeum 95 százaléka a mozgáskorlátozottak számára is elérhetővé vált, és a műtárgyak csaknem 10 százalékát a gyerekek számára is élvezhető magasságban állították ki.

A múzeum időrendben mutatja be Párizs történetét, amelyen belül tematikus tárlatokat alakítottak ki, és az épület szárnyait három újonnan épített lépcsővel kötötték össze. A reneszánsz korszak először kapott helyet a tárlatok között.

A Carnavalet a francia főváros egyetlen ingyenesen látogatható múzeuma, csak az időszaki kiállítások megtekintéséhez kell jegyet váltani. Szombattól Henri Cartier-Bresson fotóművész Párizsról készített felvételeiből látható tárlat, amelyet decemberben egy Marcel Proust író emlékének szentelt kiállítás követ.

(Forrás: haol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

Családi Mozgásfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

Red Bull Showrun Budapest, 2025. szeptember 20-21.

More details
AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

AmfiFeszt, 2025. szeptember 13-14.

More details
Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

Mocsárvilág titkai: élményközpont épül a Balaton egyik legvadregényesebb táján

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője