2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Újraindul a hajókörjárat Esztergom, Szob és Zebegény között

529

Szombaton újraindul az Esztergom-Szob-Zebegény hajó körjárat - írta Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára Facebook-oldalán.

Vasárnap, gyereknapon ingyen hajózhatnak a 18 év alattiak az Esztergomból 11 és 16 óra között óránként induló kirándulóhajóval. A kísérőik jegye mindössze 500 forintba fog kerülni.

Spányik Gábor, a MAHART PassNave Kft. ügyvezető igazgatója arról is tájékoztatott, hogy az Esztergom-Szob-Zebegény körjárat napi két alkalommal várja majd a hajózni vágyókat, és a többi dunakanyari hajójárathoz hasonlóan rendkívül kedvező áron, ezer forintért vehetik igénybe az utasok - fogalmazott bejegyzésében a politikus.

Hernádi Ádám polgármester korábban is jelezte már, hogy Esztergom turizmusának újbóli fellendítéséhez szükség lenne a járat mielőbbi újraindítására - mivel a járványügyi adatok folyamatosan javulnak, erre lehetőség is nyílt - tette hozzá.

Csak biztatni tudok mindenkit, hogy látogasson el Esztergomba, hiszen rengeteg látnivaló várja! A város és a keresztény magyarság jelképének egyaránt tekinthető Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház, azaz a bazilika és a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma olyan kincseket rejt, amelyeket érdemes évről évre megnézni.

A Duna Múzeum - amely nemrég részesült rangos nemzetközi elismerésben - amellett, hogy rendkívül látványos kiállítással és nagyon gazdag ismeretterjesztő anyagokkal bír, a legkisebbeknek is szórakoztató hely. A természetjárást előnyben részesítőknek pedig akár a Búbánatvölgy, akár a Vaskapu jó célpont lehet, és a Duna-Ipoly Nemzeti Park ( DINPI ) Strázsa-hegyi tanösvénye is sok érdekességet tartogat - írta Facebook-oldalán a kormánypárti politikus.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details