2026. május 24., vasárnap - Eszter

Megnyílt a kibővített Azaum Római Tábor Almásfüzitőn, az idegenforgalmi látványosságban egy uniós és egy határon átnyúló pályázat támogatásával csaknem 600 millió forintos fejlesztést valósítottak meg.

A célok az eltelt években nem változtak. Népszerűsíteni – ha kell, megszerettetni – az olvasást a balatonfüredi polgárok és az idelátogató vendégek körében.

Magyarország fogadja házigazdaként a 2022-ben megrendezésre kerülő első ASTA Global River Cruise Expót – jelentette be Zakariás Fruzsina, a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként működő Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese az ASTA éves desztinációs rendezvényén.

A néhány héttel ezelőttiekhez képest egy, két vagy több héttel későbbre tolt dátumok, törölt és összevont járatok, néhány törölt lánc és dátum helyett menetrendszerinti járatokon megemelt kapacitás – ezek jellemzik a hazai charterképet június közepén.

Az olajok tápanyagindexeit, a piaci trendeket és a kutatási eredményeket megvizsgálva háromféle állateledel-kiegészítő olajkeverék gyártásába kezdett a zero waste technológiájáról és Great Taste győztes termékeiről ismert Grapoila.

2021-ben 18. alkalommal rendezi meg a Budapest Design Weeket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Magyar Formatervezési Tanács (MFT).

Ahogy közeledik a nyári szabadság, egyre több részlt érdekli az üdülnivágyókat a közelgő szabadságuk kapcsán. A balatoni nyár főképpen a strandolásról szól, így bemutatunk egy összeállítást arról, hol lehet idén is INGYEN fürödni a magyar tengerben.

Az országos trendhez igazodva teraszt nyit a táncművészet is! Újra könnyed nyári élményt ígér a magyar táncművészet otthona, a Nemzeti Táncszínház a kulturális tartalomra vágyó közönségnek július 14–22. között.

A legjobbnak ítélt versenyfilmek vetítésével kezdődik Szombathelyen a 8. Savaria Filmszemle, amelyhez péntektől kétnapos szakmai konferencia is társul.

Amikor fürdeni még csak a legelszántabbak mernek, gyümölcsből csak a koraikat élvezhetjük, a levendula virágzása mégis elindítja a nyarat.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője