2026. április 10., péntek - Zsolt

Események

Giro d'Italia – Folynak a tárgyalások a jövő évi magyarországi rajtról

623

„A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna” – fogalmazott Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Folynak a tárgyalások a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny jövő évi magyarországi Nagy Rajtjáról, amelyet a kormány is támogat – jelentette be Révész Máriusz.

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az olasz körversenyen szerepelt Valter Attila és Dina Márton részvételével szervezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: kormányelőterjesztést dolgoztak ki a jövő évi Grande Partenza és az első három szakasz magyarországi megrendezéséről. Az olasz szervezőkkel folynak a tárgyalások, és már csak apróságok vannak hátra – tette hozzá Révész. Hangsúlyozta, a tavalyra tervezett útvonalra támaszkodva, és az akkorra előkészített források biztosításával készülnek a rendezésre.

Akár négy magyar is elindulhat jövőre

„A 2022-es Nagy Rajt sokkal perspektivikusabb lesz, mint a 2020-as lett volna. Jövőre szerencsés esetben akár négy magyar fiatal is elindulhat az olasz körversenyen. Tavaly dolgoztunk a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan Magyarországra hozatalán, de itthon már van egy nála is nagyobb sztár. Valter Attila és Dina Márton Giro-szereplése után a jövő évi Nagy Rajt hatalmas népünnepély lehet Magyarországon” – fogalmazott.

Dina kiemelte, számára nagy álom volt, hogy egyszer részt vehessen a Girón, és mindent meg fog tenni, hogy ha Magyarországon rendezik, ismét ott lehessen a Nagy Rajtnál. Valter Attila – aki három napig élen állt összetettben az idei Girón – elárulta, mindhárom Grand Touron szeretne részt venni, és eddigi elképzelései alapján jövőre a Tour de France-szereplésért harcolt volna, „ám ha innen indul, bevállalok egy harmadik olasz körversenyt is”.

„Sajnálom, ha emiatt nem tudok a Tour de Hongrie-n indulni, ám már nagyon várom, hogy megmutathassam a csapattársaimnak Budapestet. Pályafutásom eddigi legjobb pillanata volt, amikor a rózsaszín trikóért a pódiumra lépve megláttam az épp akkor célba érő Marcit, aki döbbenten nézett rám. Ez extra löketet adott, különleges érzés volt” – fogalmazott.

Magyar tapasztalatok

Valter felidézte, az első Grand Tour-szerepléséhez képest sokkal magabiztosabb, tapasztaltabb volt, ám számos területen, így például az energiagazdálkodásban még lehet fejlődnie. Mint mondta, idén a mentális része volt nehezebb számára. „Örülök, hogy nemcsak ott voltam és letudtam, hanem élveztem és mosolyogtam abban a három napban. Lehet, jót tett, hogy ez nem négy-öt volt, jövőre kész leszek akár több napra is” – fejtette ki.

„Inkább focizzanak, ez egy nagyon nehéz sportág” – üzente viccesen a jövő generációjának. Komolyra fordítva leszögezte: bízik benne, hogy a sikereik példát jelentenek az utánpótlás számára, hogy ne külföldi, hanem magyar példaképeket követhessenek.

(Forrás: mandiner.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője