2026. július 1., szerda - Annamária

Turizmus

Nyár végére elkészül a Bükk új turisztikai látványossága

449

Kedden mutatták be a sajtónak a készülő répáshutai csillagdát, számolt be róla a heol.hu.

A falak állnak, a belső munkákon dolgoznak, kívül is rakják a követ, a tervek szerint nyár végére megnyílhat az 1,3 milliárd forintból készülő turisztikai attrakció, amely a borsodi megyehatárnál található.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) vezérigazgatója elmondta, a föld alatti és feletti világot és a levegő értékeit mutatták be eddig, de a csillagos ég is a természet része, és ezzel is érdemes megismerkedni.

A Kaptárkő Egyesülettel közös ötlet öt éve született, megvalósítására több helyszín is szóba került. Végül arra a gyönyörű panorámával rendelkező, nem fényszennyezett, de leromlott területre esett a választás, ahol egykor mészégető boksák álltak. Az épületben négy, kint egy attrakcióval készülnek, olvasható a cikkben.

Lesz planetárium, a Napot és a meteoritokat bemutató kiállítás és egy csillagvizsgáló is. A látogatók a virtuális valóságban autózhatnak a Marson, űrsétát tehetnek a Nemzetközi Űrállomáson, és részt vehetnek egy kétszemélyes küldetésen a Holdon. Az épületen kívül virtuálisan elrepülhetnek a Bükk fölött is. A környéken egy négy kilométeres tanösvényt alakítanak ki, így elsétálhatunk a Naptól a Neptunuszig.

(Forrás: sokszinuvidek.24.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője