2025. november 14., péntek - Aliz

Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit.

Fellép a Cantores Ecclesiae Rézfúvósegyüttes, művészeti vezető: Kovács Zalán László tubaművész

Október első hétvégéjén nyitott meg Budapest legújabb szórakoztatóipari komplexuma, amire egyáltalán nem túlzás a komplexum szót használni.

Festmény, kollázs, zománcozott kutyaszőr, tárgyakba nyíló emlékek...December 13-ig látható a Létminimum Bázis közösségi kiállítótérben Erdély Jakab designer gondolatébresztő kiállítása.

A RaM Színház by Freelusion ünnepi élményprogrammal köszönti az Újévet. A színház január másodikán a Duna Szimfonikus Zenekar nagyszabású gálakoncertjével, eddig nem látott, egyedülálló látványvilágú összművészeti – fény és zene – produkcióval nyitja meg a 2022-es esztendőt, ezzel megalapozva a klasszikus zenei élményekben gazdag évkezdést.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelmúltban felújított VIP váróterme, a Sky Court Lounge az utasok kényelmét és az igényeik kiszolgálását helyezi középpontba. A tervezés során az elegáns, mégis lágy stílus kialakítása mellett a tér funkcionalitásának növelése, illetve a természetközeli anyagok használata is nagy szerepet kapott.

A századforduló zenei irányzata, a zenei impresszionizmus találkozik a 21. század eszközeivel, modern hangszereivel a december 11-i Perrinpresszió című programban a Ráth-villában.

Elsősorban jogi témákról volt szó a Magyar Franchise Szövetség idei utolsó rendezvényén.

Egy ideje már a magyarok körében is egyre nagyobb divat, hogy télen rövidebb-hosszabb időre valamilyen “melegebb éghajlatra” utazunk nyaralni és így próbáljuk feldobni a hideg hónapok itthoni zordságát. A vírushelyzet miatt idén télen egyelőre általánosságban nem akkora a kereslet, mint korábban, azonban az a néhány úticél nagyon népszerű, ahová különösebb korlátozások nélkül beutazhatunk vagy egyszerűen csak elérhető közelségben vannak hozzánk. Összegyűjtöttük az idei télből nyárba kalandok legkedveltebbnek tűnő desztinációit.

Miről szól a Strategic HR Skills képzésünk? Gyakorló HR-esek és HR Business Partnerek (HRBP) számára nyújtunk támogatást és felkészítést a stratégiai HR szerep betöltésére, és mérhető értékteremtésre. A képzésen építünk a DEVELOR 30 éves nemzetközi HR fejlesztési és képzési tapasztalataira.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője