2025. november 14., péntek - Aliz

A korábbi években is igaz volt, hogy decemberre számos ajándéktermék eltűnik a kínálatból, de ez a trend a koronavírus-járvány miatt idén még inkább felerősödött. 2021-ben a Harry Potter, a Jóbarátok, a Star Wars és a Minecraft mellett

Hibrid formában szervezik meg januárban az Educatio Kiállítást – közölte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

December 5-én az esti órákban a Télapó az utolsó élményajándékokat pakolta a puttonyába, amikor a Húsvéti Nyúl betuszkolta őt a Nyúlmobilba, és elrabolta a gyermekek álmainak megvalósítóját.

A négycsillagos Hotel Visegrád, a sikeres pályázata alapján megítélt 300 millió forint hazai támogatás segítségével, új szállodai szárnnyal bővül.

Balatonfüreden ma nyitották meg az üdülőkörzet legnagyobb, 900 négyzetméteres műjégpályáját. Balatonakarattyán Ördög Nóráék üzemeltetnek korcsolyapályát, és Almádiban is lehet majd csúszkálni.

Fényárban úszik a feldíszített fürdőváros, Hévíz: a parádés dekoráció, az adventi vásár és a színvonalas rendezvények varázslatossá teszik a karácsonyvárás időszakát.

A magyar légitársaságnak egyes országokban már ritkítania kellett a járatszámát az új koronavírus-variáns felbukkanása miatt, és egyre több külföldi repülős vállalat szembesül azzal, hogy a vírusmutáns megjelenése óta megtorpantak az új foglalások.

A Kristály a klasszikus téli mesék világába repíti a nézőket, a különleges cirkuszi tér pedig különleges atmoszférát teremt az előadásnak, amely december 11. és január 9. között 31 alkalommal lesz látható a Müpa mellett felállított sátorban.

Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a templom kápolnájában lehet megtekinteni december 9. és 12. között - tájékoztatta Spiegelhalter László polgármester az MTI-t.

A pálmaházak örökzöldjei közt sétálva a legzordabb télben is a trópusokon érezhetjük magunkat. Egzotikus utazás helyett most a forró égöv növény- és állatvilágát bemutató hazai gyűjtemények közül ajánlunk néhányat.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője