2025. május 9., péntek - Gergely

Promóció

Most kell épületfát venni

443

Ahogy többször is beszámoltunk róla, az építőanyagok árában csak a bizonytalanság a biztos. Nem meglepő tehát, hogy – amint azt várni is lehetett –, 2022 év elején ismét meglódult az építőanyag, köztük az épületfa ára. A fenyő-fűrészáru területén azonban több piaci tényező is befolyásolja a folyamatot, lévén importtermékről van szó.

A szomszédos Szlovákiában például 30 százalékkal csökkentettén az idei évtől a rönkfakitermelést, ami érezhető lesz a hazai tüzép- és fatelepeken.Hogy az épületfa beszerzésében milyen utakat találnak a kereskedők, illetve milyen árkényszer alakul ki emiatt, egyelőre korai lenne megjósolni. Az azonban biztos, hogy a kínálati piacot csak ez az egy döntés is jelentősen szűkíti, ami egyértelműen az árak emelkedését vonzza magával.

A szarufa, gerenda, deszka, padló ára már most is érezhetően nőtt, de közel 25 százalékkal is emelkedhet február végéig. Nyárra az is elképzelhető, hogy újra elérik a tavalyi árrekordokat. Az építőiparban a tavasz a nagyobb munkák kezdését, ezzel pedig a kereslet növekedését is eredményezi. Ehhez jön még az idei évben határidős otthonteremtési támogatások várható lezárulása miatti roham. Összegezve a kilátásokat, aki építkezni akar vagy tetőfelújításon gondolkodik, most érdemes épületfát vennie.

| Forrás: fateleptura.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője