2026. január 17., szombat - Antal

Archívum

A NavigátorVilág konferenciái 2022-ben

1488

A NavigátorVilág 2022. áprilisa és novembere között öt szakmai eseményt is tervez a fuvarozás illetve szállítmányozás területén.

NavigátorVilág – Dunai hajózás konferencia – 2022. április
A NavigátorVilág logisztikai szaklap több év kihagyás után 2021-ben újra dedikált konferenciát szervezett a dunai árufuvarozásról. A programot úgy állítottuk össze, hogy az a dunai fuvarozásban érdekeltek vagy az iránt érdeklődők számára legyen érdekes, így speditőri, fuvarozói, kikötői, termináli, konténeres és gabonás témákban kértünk fel előadókat. Az előadások után a résztvevők és az előadók moderált beszélgetése zárta a konferenciát.

NavigátorVilág – Vasúti fuvarozás konferencia – 2022. április 21. (csütörtök)
A NavigátorVilág logisztikai szaklap egy régi szakmai hagyományt éleszt újra azzal, hogy dedikált konferenciát szervez a vasúti árufuvarozás aktulitásairól. A programot úgy állítjuk össze, hogy a vasúti árufuvarozásban érdekeltek vagy az iránt érdeklődők számára egyaránt érdekesek legyenek, így a speditőrök, a vasútvállalatok és a hatóság képviselői is előadnak majd, felvetve azokat a témákat, amik jelenleg vagy a jövőben kihívás elé állíthatják a piaci szereplőket – legyenek azok vágányzárak, átépítések, a szabályzatok és  jogszabályok változásai, netán a közlekedéspolitika új irányai.

AIR CARGO DAY HUNGARY 2022 conference – 2022. május 
A légi árufuvarozásról nehéz nemzeti szinten konferenciát rendezni, hiszen egy légikikötő többszáz kilométeres sugarú körből vonzhatja az árualapot, országhatárokra való tekintet nélkül. A magyar piac alapvetően a BUD Airporton elérhető szolgáltatásokra épül, ezen keresztül kapcsolódik be legnagyobb arányban a nemzetközi légi árufuvarozásba. A légiközlekedésben dolgozók azonban szerves összeköttetésben állnak a nemzeti „rendszerekkel” is, egyféle hubszerepet betöltve, ami nemzeti sajátosságokkal árnyalja a nemzetközi standardok szerinti működést. Valljuk, hogy e szegmens szereplőinek is kell egy olyan fórum, ahol a versenyképességük javítása érdekében a kormányzati szereplőkkel párbeszédet folytathatnak.

KözútVilág 2022 konferencia – 2022. október 13. (csütörtök)
A közúti fuvarozók legnagyobb hazai szakmai konferenciája az árufuvarozásban dolgozó nagyszámú piaci szereplő egymástól gyakran jelentősen eltérő problémáit hozza közös nevezőre. Olyan eseményt szervezünk, ahol a többféle igény és elvárás áttekintése és azok megoldási lehetősége szakavatott körben kerül megvitatásra a konferencia szponzorainak és támogatóinak köszönhetően, a fuvarozók szakmai szervezeteinek és a kormányzat közreműködésével.

Szállítmányozás 2022 konferencia – 2022. november 24. (csütörtök)
A Magyar Szállítmányozók Szövetségének (MSZSZ) támogatásával szervezett konferenciánk az év legnagyobb hazai szakmai eseménye a gyárkapun túli árumozgatás szervezését végző társaságok életében. A szállítmányozás a logisztikai lánc szoftvere, ahol a megbízók elvárásainak változása elsőként jelenik meg. A logisztikai láncok működtetéséhez elengedhetetlen ismeretek gyorsan változnak, ezek bemutatására vállalkozik rendezvényünk. A plenáris programban az árutovábbítás árát és minőségét meghatározó gazdasági és közlekedéspolitikai piaci környezetet mutatjuk be, amit a szállítási módok szerinti bontásban szekcióülések követnek.

Konferencia-támogatói és hirdetési csomagokkal kapcsolatban kérje cégre szabott ajánlatunkat!


| Forrás: kozlekedesvilag.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője