2024. május 18., szombat - Erik
Népliget betonozott útjain, földutakon, és néhol a földutakat elhagyva futunk. Legyetek óvatosak a talaj egyenetlenségeivel, vigyázzatok magatokra és másokra. Ha teheted, gyere tömegközlekedéssel. A 3-as metró Népliget megállójától 1 perc séta, de az 1-es villamos is a közelben áll meg.
A hagyományoknak megfelelően a Budakeszi Vadaspark az újév első programját idén is a ragadozóknak szenteli: a január 6-i Ragadozók napján a látogatók épp a kis- és nagyragadozókat vehetik majd közelebbről szemügyre, és sok-sok érdekességet megtudhatnak róluk. A programok a belépő árán felül természetesen ingyenesen látogathatóak.
A magashegyek és síkvidékek egyik főépítésze a jég: a gleccserek és a jégtakarók lassú mozgása lépcsőket és medencéket formál a fagyos tájon, melyek a földfelszín leglátványosabb alakzatait hozzák létre. Fedezzük fel együtt ezeket a különös tájakat! A környezettudományi előadást 8 éves kortól ajánljuk.
Ó micsoda napok voltak, amikor a Dobronka nevű kisvárosba egy világhírű cirkusz érkezett! Az álmos utcák egyszerre csak élettel és izgalommal teltek meg és az egész világ (mint egy égi körhinta) három napig az éjbe világító sátor körül forgott. Aztán a porondmester az egész cirkuszt eltüntette a varászkalapjába, és Dobronka ismét szürke hétköznapokra ébredt.
Évnyitó geotúránk alkalmával Alsóörs geológiai kincseinek világában kalandozunk, mely a Bakony – Balaton UNESCO Geoparkban 2016-ban elnyerte az Év Földtani Értéke címet. A térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. Geotúránk, első szakasza a faluban vezet, ahol változatos megmunkálási formáival találkozhatunk:
A 2017/18-as szezonban ismét lesznek síbörzék, Budapesten a Ferencvárosi Művelődési Központban és a Kerék utcai Általános Iskolában, és Miskolcon. Érdemes ellátogatni, ha valaki használt, vagy új sí- vagy snowboardfelszerelést, ruházatot vagy kiegészítőt keres.
Cipőt a cipőboltból – műszaki árut a műszaki áruházból érdemes vásárolni, ezt mindenki tudja. De hol tudunk manapság a reklámoktól eltérően korrekt és alapos tájékoztatást kapni háztartási gépek, elektronikai eszközök és műszaki cikkek vásárlásához? Hol kapjuk meg mindezt az átlagosnál akár 30%-al vagy még kedvezőbb áron? Mitől outlet egy mosógép?
Február 18-án tartják a szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló helyi népszavazást, ahol ha az igenek nyernek, a helyeknek zárva kell tartani éjfél és reggel hat között. Ahogy mi is beszámoltunk róla, október 3-án a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete a bulinegyedet (Belső-Erzsébetváros) érintő kérdésekről tárgyalt.
Több mint négyezer néző előtt zajlott a legújabb szuperprodukció, az Álomutazó első előadása 26-án délelőtt 11-kor a volt SYMA csarnokban. Aki kíváncsi, még az év végéig együtt utazhat a hősökkel az álmok világába, s bár az első két napra már csak alig lehet jegyet kapni, 28-ra és 29-re még akad, ha sietünk.
2018. január 6-án és 7-én Pécsett rendezik meg az országos Sípmester Feszítvált. A torna célja: A játékvezetői társadalom országos kerete, valamint az országos kerethez legközelebb álló játékvezetők számára olyan rendezvény lebonyolítása, amely biztosítja a résztvevők számára a felhőtlen jókedvet a sportpályán, edzéseken kötött barátságok játéktéren kívüli elmélyítését,
A Telekom “fapados” szolgáltatás csomagja alacsony havidíjért nyújt TV, Internet és Telefon szolgáltatásokat, mindezt ráadásul hűségidő vállalása nélkül. A Flip teljesen különálló brand alatt fut, dedikált ügyfélszolgálattal, szerelőgárdával és egyedileg kialakított készülékekkel, teljesen elkülönül a Telekom többi csomagjától, szolgáltatásaitól.
Kinek ajánljuk? Azoknak, akik hisznek a Mikulásban! Azoknak, akik MÁR nem hisznek benne, de szívesen felidézik gyermekkoruk boldog várakozással teli időszakát! A gyerekeknek, akik számára a Mikulás és Karácsony ünnepe ma is egy csodálatos álomvilág, amelynek „kulisszatitkaiba” is bepillantást enged a könyv
Száztíz fős élő Betlehemet adnak elő Szenteste előestéjén Nagyvázsonyban december 22.-én, 18:30 órakor. A 25 perces dalos programban fellépnek a település óvodásai, iskolásai, pedagógusok, lovasok, dalkörösök, férfi dalárdások, néptáncos felnőttek, nyugdíjasok és még a jászolnál elengedhetetlen szamarak, bárányok is. Öt élőképpel jelenítik meg Krisztus születését.
A LUG Szeged, a szegedi LEGO® klub bemutatja: Karácsonyi LEGO® kiállítás és játszóház az Agórában. Hatalmas LEGO® kiállítással üdvözüljük a Karácsonyt a Szent-Györgyi Albert Agóra Informatóriumában! Gyertek, nézzetek körül, rengeteg érdekességet és eddig még soha sem látott építményeket csodálhattok meg!
|
2024. május 17-18-19-én tizenkettedik alkalommal rendezik meg…
Rihanna, Björk, Whitney Houston, Janelle Monáe, Tina…
Legyünk ott mindenhol! Ez a jelszava mostanában…
Május 13-a nem csupán egy átlagos nap…
A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések…
A pünkösd a szentendrei Skanzenben nemcsak a…