2026. február 6., péntek - Dóra

arcfelismero2Bosznia-Hercegovinában már 27 olyan reklámkivetítő működik bizonyos bevásárlóközpontokban, amely arcfelismeréssel operálva jutattja célba a hirdetéseket. A technológiát egy manchesteri székhelyű brit startup, a Bidooh fejlesztette ki. Az egy éve indult cég a következő három évben háromezer ilyen interaktív kivetítőt telepít Bosznia-Hercegovinba mellett még...

csokszivÖrömmel értesítjük, hogy 2018. december 1-2-án megrendezésre kerül a II. Kaposvári Csokoládé Örömünnep, ahol magyar kézműves édességek és készítőik mutatkoznak be. A csokoládékészítő manufaktúrák és mesterek standján az érdeklődők megkóstolhatják és megvásárolhatják a kézi készítésű bonbonokat, drazsékat, csokoládékat és desszerteket.

mezeskalacsImmár ötödik alkalommal rendezik meg december 7. és 9. között Gyulán a Nemzetközi Méz- és Mézeskalács Fesztivált.Petrucza Zoltán szervező elmondta, a fesztivál célja a magyar termelői méz propagálása, valamint megismertetése a fogyasztókkal.Többek között gasztronómiai versenyekkel, vásárral, mézkóstolóval, valamint gyermekműsorokkal várják az érdeklődőket.

sajtborIdén már 15. alkalommal kerül megrendezésre az Újbor és Sajt Fesztivál a Városligeti Vajdahunyadvár Magyar Mezőgazdasági Múzeumában. Magyarország legfinomabb sajtjait, valamint újborait felsorakoztató rendezvényén mindenki ehet és ihat kedvére ezekből az igazán finom és különleges gasztronómiai csodákból.

csokAz őszi napok egyik legkedveltebb eseménye a csokoládé ünnep, ahol igazi mennyországban érezheti magát minden édesség rajongó vendég. Egész hétvégét szentelnek a csokoládénak a mosonmagyaróváriak, melyre mindenkit várnak szeretettel. Kihagyhatatlan lehetőség, hiszen minden formában édesség lesz a főszerepben.

kemencesAz esemény Kiskőrösön kerül megrendezésre minden egyes évben. Ez a színvonalas rendezvény a kemencében sült finomságokkal, valamint a Márton-napi liba étel különlegességekkel, és a pincészetek finom új boraival várja a rendezvény látogatóit. A rengeteg program között megtalálható a libafuttatás, családi sorverseny, táncegyüttesek, tánczenekarok műsora is.

intercityhotel2Új szálloda épül Budapest egyik régóta üresen álló, közlekedési szempontból frekventált helyen lévő foghíjtelkén, a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő Baross téren. A tervezési és előkészítési munkálatok november elején megkezdődtek, az átadás 2020-ban várható. A külföldi fejlesztő B&L csoport első magyarországi projektjének kivitelezését a DVM groupra bízta.

corvina2Egyedülálló Corvina-kiállítás nyílt az Országos Széchényi Könyvtárban. A kéziratok közül több értékes és művelődéstörténetünk szempontjából kiemelkedően fontos darab első alkalommal látható Magyarországon. Új szempontból vizsgálja Mátyás király legendás könyvgyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtár új kiállítása.

airbnb2Bécs október 31-én megszakította az Airbnb-vel folyó tárgyalásokat. A városháza már több mint egy éve egyeztetett az Airbnb-vel a szállásadók adatainak kiadásáról, de úgy tűnik, a legnagyobb szállásmegosztó portál sem az osztrák jogot, sem Bécs alapvető követeléseit nem hajlandó elfogadni...

egMert az ingatlanszakma itt találkozik. A legjelentősebb cégek és vezetőik, a legérdekesebb és legforróbb témák, a legfrissebb projektek és a legjobb kapcsolatépítési lehetőség egy helyen. Idén 14. alkalommal rendezzük meg a hazai ingatlanpiac legfontosabb szakmai eseményét, a Portfolio Property Investment Forum konferenciát...

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője