2026. február 6., péntek - Dóra

müpajegRadics Gigi és Szőke Nikoletta, a Fool Moon, a Kolompos, a Besh o droM, a Firkin, Malek Andrea, Danics Dóra, na meg a Cimbaliband és a Group’n’Swing. December 2-től újra koncertekkel, jégpályával, karácsonyi hangulattal és különleges ünnepi előadásokkal várja a látogatókat a Müpa Kultúr Kültér.

téglákA több mint félezer vendéget fogadó szállodát magánberuházás keretén belül egy kis községbe tervezik úgy, hogy a szomszédban már van egy sporthotel. Budajenő határában egy 5,8 hektáros területen 253 apartmanos sporthotel épül – szúrta ki az Mfor. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalának október 30-i határozata értelmében a Dominium Invest Kft. által tervezett...

vodafonA Vodafone Magyarország a 2018/19-es évadban is 5 millió forinttal járul hozzá a Miskolci Nemzeti Színház művészeti tevékenységéhez. Az immár ötödik éve nyújtott támogatás részeként négy évvel ezelőtt hozták létre a Vodafone Művész Ösztöndíjat, melynek célja, hogy pályán tartsák a színház tehetséges fiatal művészeit, átsegítve őket a kritikus pályakezdő éveken.

minivonatEzen a hétvégén, a kiállítás megtekintése mellett izgalmas programokkal is várjuk majd a gyerekeket és a felnőtteket. A legkisebbeknek nemcsak a terepasztal mellett, hanem a játszóházban is változatos elfoglaltságot kínálunk, ahol játékokkal, valamint az apró kezek műhelyében kézműves foglalkozásokkal is várjuk őket.

minversumHolnap meghosszabbított nyitvatartással, 21 óráig várunk mindenkit! 17 óra után félóránként belemerülhettek majd az Éjszaka a MINIVERSUM-ban programunkba is, amikor leszáll az éj minivilágunkra, és több mint 10.000 apró fényforrás – az épületek belső világítása, a köztéri lámpák valamint a járművek fénye – gondoskodik egyszerre a mesebeli hangulatról.

csillagszoroTokaj az egyik legbájosabb, legszebb természeti adottságú, nagy történelmi múlttal rendelkező kis város Északkelet- Magyarországon, melyet kár lenne kihagyni uticáljaink közül. A tavalyi Adventi forgatagot hagyomány teremtő szándékkal hoztuk létre, melyet idén újra megrendez a Tokaj Kincsei Egyesület. Jó szórakozást kívánunk!

bogosUtcazene Verseny (közönségszavazattal és külön zsűrizéssel) gasztronómiai, és kézműves vásárral, Tokaji borok kostólóival egybekötve. Különleges hangszerek, különleges zenék, stílusos előadók, egybefoglalva nagyon színes és egyedi program várható akusztikus formában!

sopronadventAz idei évben is hamisítatlan karácsonyi hangulattal, fenyő-, és fahéj illattal, étel és ital finomságokkal, kézműves termékekkel várjuk a Kedves Soproniakat és a Sopronba látogató vendégeinket Sopron Fő terére és a Várkerületre. Rendezvényünkön a Fő téren felállított óriás fenyőfa, a hívogató betlehem, a csalogató gyermekvasút és a mindenki...

zootrA nagy sikerrel megrendezett nyári filmes tábor után most több délutáni és hétvégi filmkészítő szakkört is indítunk az AZTA! Műhelyben. Nagy Katával az animációs kisfilm készítésbe tanulhattok bele, ahol a stop motion technikával fogtok megismerkedni. A stop motion egy képkockánként beállított rögzítési eljárás, amelyet mozgóképpé dolgozunk össze.

200euroKamatmentes új hitelek fejlesztésre. A digitális fejlődés kényszerében jól jönnek az olcsó források. A pénzszerzés legújabb lehetőségeinek bemutatásán túl hangsúlyosan foglalkozunk a fejlesztés irányával. Ami nem más, mint a negyedik – digitális – ipari forradalom diktálta „kényszer”...

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

Hobbi-, kézműves- és művészkellékek szakvására, 2026. február 6-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője