2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Szabadidő

Pünkösdi hosszú hétvégi és gyereknapi programok a Balatonnál 2024-ben

1296

Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a Balaton pünkösdkor és az azt követő héten, gyermeknap alkalmából.A csodalatosbalaton.hu összeállítását örömmel osztjuk meg ezért oldalunkon.

Pünkösd, a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, Húsvét után az ötvenedik napon kerül megünneplésre. Bibliai leírását az apostolok cselekedetei 2. fejezetében olvashatjuk el. Szokták mondani az Egyház születésnapjának is, hiszen a Szent Lélek mennyből való kitöltetését követően mintegy 3000 lélek csatlakozott Jézus Krisztus tanítványaihoz. Egyben elindult annak a megvalósulása, amelyről Jézus Krisztus beszélt: "erőt kaptok, miután rátok jön a Szent Szellem, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában, Szamariában, majd a Föld legtávolabbi pontjáig”.

A Nemzetközi gyermeknap május utolsó vasárnapján kerül megünneplésre, eredetileg Törökországból származik, ahol 1920-ban ünnepelték meg először a gyermekeket. Ezt a mintát vették át 1925-ben a Nemzetközi Gyermekjóléti Konferencián, ahol arról döntöttek, hogy mostantól a nyugati országokban szintén megünneplésre kerüljön a gyermeknap. Közép- és Kelet-Európában a gyermeknap dátumáról a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség döntött: 1949 novemberében határoztak arról, hogy e jeles esemény minden évben május utolsó vasárnapja legyen.

A Balaton parti települések változatos rendezvényekkel készülnek ezekre a különleges hétvégékre.

Május 17-20.

Május 18.

Május 18-19.

Május 18-20.

Május 19.

Május 25.

Május 25-26.

Május 26.

További programok:

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője