2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Chefparade Főzőiskola üdvözli az élet újraindítását. Mi is szeretnénk már „élőben” újra tanítani és reméljük Nektek, kedves Ügyfeleinknek is hiányzik az élőben főzés.
Nemes cél érdekében fogott össze a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) és a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ).
„Az Erdő álma” címmel országos vers- próza- és meseíró pályázatot hirdettek. A szervezők a 6-19 éves korosztályba tartozó gyerekek írásait 2020. június 15-ig várják.
A koronavírus-járvány miatt került a világ minden táján előtérbe, de könnyen lehet, hogy a légszennyezettség miatt is még jó ideig velünk marad a szájmaszk, ami mára a divatmárkák fő bevételforrásává vált.
Most a világ egyik vezető fejlesztőjének és gyártójának termékeit 4-16 kamerás rendszerben vásárolhatja meg. Nem kell termékenként válogatnia, mert a rendszert központi egységgel, kábelekkel, switch-el, telepítési segédlettel ellátva kapja.
A rendelet értemében sportrendezvény nézők nélkül, zárt körülmények között Magyarország egész területén megtartható, illetve megengedett a sportegyesületek által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidős sport és a tömegsport célú edzésen való részvétel – tájékoztatott a sportért felelős államtitkár.
Nyárra megújulhat a szigligeti vár, fejlesztik a település strandját is. A járványhelyzet elmúltával, lehetőség szerint még a nyáron szeretnének látogatókat fogadni. Balassa Balázs polgármester elmondta, hogy 530 millió forintból újul meg a település vára, a tavaly kezdett fejlesztésből 60 millió forintot az önkormányzat biztosít.
|
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések…
Minden évben listázzák a világ legjobb szállodáit…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Immáron harmadik alkalommal találkozunk a balatonfüredi Property…
Magyarországon Pünkösd alkalmából számos hagyományos és modern…