2026. március 19., csütörtök - József

Esemény

Kleon Papadimitriou végre megérkezett a családjához Görögországba, de ez nem volt olyan egyszerű!

Húsvétkor tervezték bemutatni, a koronavírus járvány miatt azonban csak mostantól élvezhetik a vendégek az Ipolytarnóci Ősmaradványok bővített tartalmú holografikus vetítését a geológiai tanösvény vezetett túráján.

Roadshow-t indítana az Országos Széchenyi Könyvtár értékeinek bemutatására az intézményt március óta igazgató Rózsa Dávid, emellett növelné a dolgozók létszámát és a bérezésükön is javítana. Beszélt a veszélyhelyzet alatt elindított kezdeményezéseikről is.

Tom Hanks mindig is fontosnak vélte a második világháborús történetek elmesélését. Egyik legismertebb alakítása is ehhez a korszakhoz köthető a Ryan közlegény megmentésé-ben, ám az HBO által gyártott Az elit alakulat, illetve a Pacific – A hős alakulat című mini-sorozatok elkészítésében is segédkezett íróként és producerként.

Nemcsak műanyag, hanem sorbanállás-mentesek is lesznek az idei Food Truck Show-k, amelyek hosszú szünet után újraindulnak. A szezonnyitót Szentendrén, a Kacsakő előtti Duna-parton rendezik július 17. és 19. között, ahol debütál a fesztiválra fejlesztett előrendelő applikáció.

„A Sonkás” Gódor András 25 éve dédelgetett álma vált valóra azzal, hogy két hagyományos boltja mellett elindította a webáruházát is. Ha már online lábat növesztett, itt is a minőségre törekszik: rekordméretű sonkakínálatot állított össze, közel 500 termék közül válogathatunk nála.

Az újranyitást követően a Széchenyi fürdő júliusban nemcsak kedvezményes fürdőbelépőkkel, bérletekkel és masszázsbérlettel, hanem különleges élményekkel is várja vendégeit július 11. és augusztus 1. között, minden szombaton. A fürdőzést kiegészítő programokon a látogatók a fürdőbelépő megváltásával, térítésmentesen vehetnek részt.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője