2026. március 18., szerda - Sándor

Esemény

Csaknem 300 millió forintból újul meg az egykori Holitscher-kastély. Nagy Attila csetényi polgármester reményei szerint hamarosan látogató- és konferencia-központtá válhat a hely.

A kormány megállapította, hogy az elmúlt napokban csökkent a halálesetek, a megbetegedések és az aktív fertőzöttek száma.

Az a kormány terve, hogy lehetnek nyáron gyermektáborok - válaszolta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón a Hír Tv kérdésére.

Az Event Insider munkatársa a szállodaipar hazai szakértőit kérdezte a jelenlegi helyzetről, foglaltságról, rendezvényekről és a jövőbeli tervekről.

A vírushelyzet alaposan átírta Gerendai Károly eredeti elképzelését: május 15-től indul a horgász szezon a Lupa-tónál.

Az utolsó szovjet pártfőtitkár megítélése nem mondható ellentmondásosnak Oroszországban, hiszen szinte egyöntetűen negatívan vélekednek róla az emberek.

Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása a Somogy megyei Ordacsehi közelében, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból - közölte Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) vezetője az MTI-vel.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

Bach Mindenkinek Fesztivál, 2026. március 16-31.

More details
Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

Légtorna Fesztivál, 2026. március 20–22.

More details
Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője