Friss hírek

Hírek, elemzések

Stadionokba már mehetünk, szórakozóhelyekre még nem

Stadionokba már mehetünk, szórakozóhelyekre még nem

Eseményfigyelő 860

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések.

Ennek köszönhetően – ahogy, azt már tegnap belengették – május 29-től a vendéglátóhelyek belső, zárt részei is megnyithatnak, de a dolgozóknak kötelező lesz szájmaszkot viselni, és a védőtávolság betartására is ügyelniük kell.

A rendelet szerint péntektől már nézők részvételével is lehet tartani szabadtéri sporteseményeket. A szabadtéri rendezvény definíciója: az olyan rendezvény, amely teljes időtartamában minden oldalról fallal körülhatárolt, fedett épületen kívül zajlik. Példaként felsorolják

  • a stadiont,
  • az uszodát,
  • a szabadtéri színpadot és
  • szabadtéri mozikat, és ide tartozik
  • a cirkuszsátor is.

A rendeletben az áll, hogy „rendezvény különösen a sportrendezvény, valamint

  • a színházi előadás,
  • a mozi,
  • a cirkusz,
  • a muzeális intézményen kívül rendezett képzőművészeti kiállítás,
  • az irodalmi és könyvszakmai rendezvény,
  • a közgyűjtemény, közművelődési intézmény, illetve közösségi színtér által szervezett rendezvény.

A kulturális és sportrendezvények látogatására vonatkozó közös szabályok szerint a nézők – a páholyok kivételével – csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el. Két néző között három ülőhelyet üresen kell hagyni, és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyekre nem lehet ülni. Az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között pedig lehetőség szerint legalább 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.

A szabadtéri rendezvény alatt a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – a védőtávolságot kötelesek egymástól megtartani. Zenés, táncos rendezvényeket viszont továbbra sem lehet tartani, és „tilos tartózkodni a nem zárt helyen tartott, zenés, táncos rendezvény helyszínén. Így például fesztiválokon, könnyűzenei koncerteken, táncházban, táncklubban, diszkóban, rockklubban.”

Pénz helyett utalványt is adhatnak

A mostani rendelet azt is egyértelművé tette, hogy ha az utazásszervező 2020. augusztus 31-ig lemondja utazást, vagy a járvány miatt lehetetlenné válik az elutazás, akkor a pénz visszafizetése helyett utalványt bocsáthat ki. Az utazónak ezután 15 napja van arra, hogy nyilatkozzon, elfogadja-e az utalványt.

Amennyiben nem, úgy az utazásszervezőnek a befizetett előleget vagy díjat vissza kell utalnia.

Az utalványok mostantól számítva, több mint egy évig, 2021. augusztus 31-ig lehetnek érvényesek, de a felek közösen megállapodhatnak a voucher meghosszabbításában. Eladni ugyanakkor ezeket nem lehet, legfeljebb közeli hozzátartozókra ruházhatók át.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Egy év történetei képekben – Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden
Őszi Kulturális Fesztivál 2026: jubileumi művészeti programsorozat Szegeden