2026. július 2., csütörtök - Ottó

Hírek, elemzések

Karanténsuli: ingyen korrepetálnak az idegenvezetők!

940

Nemes cél érdekében fogott össze a Magyar Idegenvezetők Egyesülete (MIE) és a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége (MISZ).

A két szervezet tagjai felajánlották, hogy különböző tantárgyakban, ingyen korrepetálnak általános, középiskolás és gimnáziumi diákokat.

A kezdeményezés a „Karanténsuli” nevet kapta és az érdeklődők egy könnyen kezelhető, online felületen foglalhatnak időpontot a számukra fontos tantárgyban.

„Az idegenvezetői szakma is szeretett volna részt vállalni, segíteni a jelenlegi helyzetben, és erre az ingyenes, online oktatást láttuk a legmegfelelőbb megoldásnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy társszervezetünk, tagjaink már az első hívó szóra jelentkeztek, és így egy példaértékű összefogás alakult ki” – fogalmazott Caesar Éva, a MISZ elnöke.

Az alaptantárgyak (matematika; magyar nyelv és irodalom; fizika; kémia; biológia; informatika) mellett az idegenvezetői online karanténsuliban lehetőség van többek közt művészettörténet, angol, francia, német, spanyol és finn nyelvi korrepetálásra is. Sőt a kicsiknek még „meseolvasás együtt” opció is elérhető. Az érdeklődőknek nem kell mást tenniük, mint felkeresni a Salonic online időpontfoglaló rendszerben elérhető karanténsulit, és itt oktatót, tantárgyat foglalni.

A magyar fejlesztésű program tulajdonosai, tekintettel a kezdeményezés jótékonysági céljára, ingyen biztosítják ennek használatát. Ugyancsak ingyenes a hozzáférés a Mozaik Kiadó által megjelentetett, általános iskolásoknak szóló tankönyvekhez, amelyek eléréséhez készült egy videó útmutató is.

„Nagy szeretettel várunk mindenkit az idegenvezetői karanténsuliba, felkészült kollégáink többéves tapasztalattal rendelkeznek különböző területeken, minden bizonnyal izgalmas, érdekes órákat tartanak majd a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt” – mondta Deák Judit, a MIE elnöke.

Karanténsuliba jelentkezés, információk itt érhetők el>> MISZ, MIE

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője