2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Szeretettel köszöntünk a Műegyetemi Állásbörze honlapján! Reméljük, hogy rendezvényünk segítségével megtalálod leendő munkaadód, és később meg is szerzed az igényeidnek, elvárásaidnak megfelelő állást, szakmai gyakorlati helyet. A helyszínen és itt a honlapon is igyekszünk segíteni törekvéseid.
Sikeres volt az év első hét hónapja a Balatonnál, rendkívüli figyelem irányult a régióra ezen a nyáron, de nincs vége a szezonnak, az üdülőövezet továbbra is „nyitva tart”. A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) szombati sajtótájékoztatóján – amelyet a Balaton közepén, egy hajón tartottak – Hoffmann Henrik, a szervezet elnöke elmondta, összességében sikeres volt az év az üdülőrégió számára.
Az elektronika, Magyarország egyik vezető iparága, október 11-13. között kilép a virtuális világ falanszteréből, teret adva személyes találkozásoknak, üzleti tárgyalásoknak, szemtől szemben, tapinthatóan és kézzelfoghatóan, mutatkozik be. Az esemény régen várt, hiánypótló és most, hogy létrejön, kihagyhatatlan!
A gondolkodás fejlesztése kihat a kommunikációra és a cselekvésre, így minden készségfejlesztésnek jó kiindulópontja a gondolkodási sémák vizsgálata. Gondolkodási zsákutcának azokat a tipikus helyzeteket nevezzük, amelyek javaslattétel, döntéshozatal, együttműködés, kommunikáció során adódnak, és amelyek akadályozzák a hatékonyságot.
Akinek van jogosítványa, hajlamos azt hinni magáról, hogy tud vezetni. Ha viszont elmegy egy vezetéstechnikai tréningre, általában kiderül, hogy vészhelyzetben akkor is jobbra tekeri a kormányt, amikor balra kellene. Így van ez a telefonálással is. Naponta többször telefonálnak nekünk, és mi is hívunk másokat.
Korunk legnagyobb klasszikus zenei sztárjaival jön a Royal Christmas Gala 2017. december 20-án, a Papp László Budapest Sportarénába. A világ egyik leglátványosabb karácsonyi show-ján színpadra lép Mario Frangoulis és Fernando Varela, Narcis, a Gergorian Énekegyüttes és Sarah Brightman.
A 2CELLOS 2017. március 17-én egy dinamikusabb hanzásvilággal rendelkező THE SCORE című albumot jelentetett meg. Az albumon meghallgathatjuk az elmúlt évek legismertebb film slágereinek feldolgozását. A zenészek világkörüli turnéra indultak 2017. júliusában és nagy örömünkre Budapest is állomása turnéjuknak.
|
Az esemény apropójából új oldalát mutatja meg…
A látogatók által megszokott, hagyományos bemutatók, tárlatvezetések…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…
Idén is érdemes várni a májust a…
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…