2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Archívum

baby1Több mint 10 éve szervezik már a BABA-EXPO Rendezvényeket Magyarország nagyvárosaiban. A sorozat pályafutása itt, Debrecenben kezdődött annó 2005-ben. Május 15-én 2500 m2-en megtalálható lesz minden, amire babának és mamának szüksége lehet. A helyszín Debrecen Nyíregyháza felé kivezető szakaszán, a 4-es út mentén van közvetlenül a Főnix Csarnok mellett.

babaKözel 300 rendezvénnyel a hátuk mögött a szervezők azt látják, hogy jó úton haladnak, hiszen szeretik rendezvényüket. Számtalan köszönőlevet kapnak a hálás kismamáktól és édesanyáktól, és nem utolsó sorban jó látni a feledhetetlen, boldog gyermekarcokat. 2007 óta a Városi Műjégpálya ad otthont a rendezvénynek.

baby22018. május 6-án rendezik meg Györben a Baba Expot. A sorozatban ez az egyik legnagyobb látogatottsággal rendelkező rendezvény. A tavaszi rendezvény helyszine ismét a Duna Centerben lévő hatalmas helyiség, és nem mellékes, hogy a Duna Center 650 db parkolóval rendelkezik a vendégek számára, Minden érdeklődőt szertettel várnak!

gazdanapokImmár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Hajdúsági Expo és Traktorhúzó Európa Kupa 2018. augusztus 10-12. között Hajdúböszörményben. A rendezvényen Traktorkarnevál, Ipari, Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Erdészeti Gépkiállítás és Termékbemutató, Európai Traktorhúzó Kupa és Husqvarna Fakitermelő Verseny is várja az érdeklődőket.

mezogazdasagA Farmer-Expo Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, mely első pillanattól kezdve céltudatosan az agráripari ágazatcsoport részeseinek és partnereinek igyekszik minél szélesebb körű és minél hatékonyabb lehetőségeket biztosítani a kapcsolatteremtésre, a kapcsolatok elmélyítésére, a megmérettetésre, egyszóval az előrelépésre.

videkfejlesztes1A 46. Alkalommal megrendezésre kerülő „Inform” Általános Gazdasági vásáron több mint 370 kiállítóval találkozhatnak a szakmai érdeklődők, mely közel 150.000 látogatót vonzott 2015-ben. A vásár 2018-ban is változatos tematikával, közönségprogramokkal, szakmai rendezvényekkel várja a kiállítani vágyó cégeket Felsőőrön.

traktorA régió legnagyobb és legjelentősebb szakkiállítása és vására, amelyen Szlovénia, Ausztria, Horvátország és Magyarország, mint a régió gerincét képező országok mellett szélesebb körből is érkezenek kiállítók és szakmai látogatók, potenciális vásárlók.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

Borkóstolóval egybekötött irodalmi utazásokat szerveznek Jókai nyomán

More details
Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

Őszi események: hogyan öltözzünk elegánsan?

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője