Friss hírek

Esemény

Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek

Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek

Eseményfigyelő 26-09-24 35

Az Európai Nyelvek Napját 2001 óta minden év szeptember 26-án ünnepeljük az Európa Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére. A nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Európa nyelvi sokszínűségére, valamint a nyelvtanulás és a többnyelvűség jelentőségére.

Az idei év mottója – „Languages unite!”, vagyis „A nyelvek összekötnek” – arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyelvtanulás jóval több iskolai tantárgynál: lehetőséget ad egymás megértésére, új kultúrák megismerésére, tanulásra, munkára és kapcsolatteremtésre.

Digitális segítség a gyakorlásban

A nyelvtanulás egyik legnagyobb kihívása ugyanakkor ma már nem feltétlenül az, hogy hozzáférünk-e megfelelő tananyagokhoz. Legalább ilyen fontos kérdés, hogyan lehet elérni, hogy a nyelvtanulók rendszeresen használják is a nyelvet, merjenek megszólalni, és a tanórai kereteken kívül is legyen lehetőségük a gyakorlásra.

Napjainkban ebben a digitális eszközöknek egyre nagyobb szerepük lehet. Az utóbbi években számos olyan alkalmazás és oktatási platform jelent meg, amely új lehetőségeket nyitott a tanulók előtt, és az iskolán kívül is támogatja a rendszeres nyelvgyakorlást.

Ennek egyik hazai példája a közoktatásban elérhető KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM). A Modul lehetőséget ad arra, hogy a diákok a tanórán tanultakat önálló gyakorlással egészítsék ki, saját tempójukban haladjanak, miközben a nyelvtanárok feladatokat adhatnak számukra és követhetik fejlődésüket. Az interaktív feladatok, rövid tanulási egységek és játékos elemek abban is segítenek, hogy a nyelvgyakorlás könnyebben a mindennapok részévé váljon.

A beszédkészség fejlesztéséhez azonban nem elegendő a szavak és nyelvtani szabályok ismerete: meg is kell tanulni használni őket valós kommunikációs helyzetekben. A megszólalás sok nyelvtanuló számára éppen az egyik legnehezebb lépés. Számukra az IFM egyik legnagyobb előnye, hogy a mesterséges intelligenciára épülő beszédszimulációiban életszerű helyzeteket gyakorolhatnak, a rendszer pedig reagál a válaszaikra és azonnali visszajelzést ad. Így akár önállóan, tanórán kívül is újra és újra próbálkozhatnak, anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy hibáznak.

Indul az őszi megmérettetés

Az IFM - az alkalmazás folyamatos fejlesztésén túl - változatos programokkal és eseményekkel is igyekszik ösztönözni a nyelvtanulást és motivációt adni a diákoknak. Október 1-jén indul az IFM Országos Nyelvi Verseny, amely négy hónapon keresztül a rendszeres nyelvtanulásra, a kitartásra és az iskolai közösségek aktivitására épít.

Október 14–15-én pedig az IFM Élménynap keretében számos élő online nyelvórába kapcsolódhatnak be az iskolai csoportok. A program célja, hogy a diákok a saját korosztályukhoz illeszkedő, interaktív formában próbálhassák ki a digitálisan támogatott nyelvtanulást. A programra október 8-ig várják a nyelvi csoportok jelentkezését. (Részletes információk és jelentkezés az Élménynapra)

Ezek az események különösen fontosak, hiszen az Európai Nyelvek Napja ugyan jó alkalom arra, hogy évente egyszer beszéljünk a nyelvtanulás fontosságáról és a nyelvtudás értékéről, de a valódi eredmény a következő 364 napon születik: azokban a tanórákban, beszélgetésekben, rövid gyakorlásokban, sőt akár versenyek során, amikor a diákok használják mindazt, amit már megtanultak. Mert a nyelvek akkor kötnek össze bennünket igazán, amikor lehetőségünk és bátorságunk is van használni őket.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters