2026. július 2., csütörtök - Ottó

Eseményfigyelő

Fehér oroszlánok születtek a Nyíregyházi Állatparkban. Az egyenként körülbelül másfél kilogrammal született kölykök még anyatejjel táplálkoznak és szépen gyarapodnak. Az utódok neveire várják a látogatói

Megújult állandó kiállítással, sok különlegességgel várja a látogatókat a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum. A kiállítás egyik különlegessége egy kőtábla, amely az 1950-ben államosított, a szerzetesektől

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló víziturisztikai megállóhelyet adtak át hétfőn Siófokon.

Pompás kastélykertekben sétálni, piknikezni a test és a lélek számára egyaránt üdítő, a csodálatos látvány észrevétlenül tölt fel új energiákkal.

A Budapest Airport új, külső csomagosztályozó csarnokával bővült a SkyCourt épületben található csomagrendszer.

Ahogy egyre feljebb kúszik a hőmérők mutatója, úgy iszunk mi is egyre több vizet naponta – legalábbis ideális esetben. Ha ezzel nehézségek akadnának (mert mondjuk

A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban

Grandiózus újranyitásra készülnek a Tutanhamon kiállítás szervezői! Fertőtlenített termek és megannyi különlegesség várja a Tutanhamon kiállítás érdeklődőit a Király utcai KOMPLEX-ben, Budapesten. A szervezők gőzerővel

Magyarországon egyedülálló módon ad randevút egymásnak a II. világháború két ikonikus vadászgépe: egy német gyártású Messerschmitt Bf 109-es és egy brit Spitfire. A több mint

Országszerte húsz kirándulási útvonalat ajánl a kisiskolások és családjaik figyelmébe Kajla-körök néven szerdától a Kajla-program - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a témában tartott sajtótájékoztatón.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője