2026. február 24., kedd - Mátyás

Hírek, elemzések

A szakképzésben tanulóknak is járhat a diákhitel jövő tavasztól

636

A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel.

A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget - közölte Varga Mihály a kabinet csütörtöki ülését követően.

A pénzügyminiszter kifejtette: a járvány megelőzése mellett a kormány legfontosabb feladata a gazdaság újraindítása, a koronavírus miatt leginkább érintett ágazatok megsegítése, amellyel új munkahelyek teremthetők.

Elmondta: a diákhitel szakképzésre való kiterjesztése a hazai gazdaság versenyképességét erősíti, ezzel egyidejűleg a munkavállalókat is támogatja abban, hogy a vállalkozások igényeinek megfelelően új, korszerű és piacképes szakmai tudást szerezhessenek.

A szabadon felhasználható képzési hitel akár havi 150 ezer forint is lehet. A szakképzéshez felvett diákhitel visszafizetésére a tanulmányok befejezése után tíz év áll rendelkezésre - tette hozzá a miniszter.

A Gazdasági Kabinet mindemellett kiemelten kezeli a turisztikai fejlesztések ügyét, és mindent megtesz az ágazatot ért károk enyhítése érdekében. Varga Mihály elmondta: a testület a csütörtöki ülésén többek között a turistautak melletti szálláshelyek fejlesztéséről is tárgyalt. Ennek értelmében javasolja a kormánynak a nemzeti parkok és erdőgazdaságok területein található turistaszállások felújítására forrás biztosítását az idei költségvetésből.

(Forrás: magyarhirlap.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

Art and Antique Művészeti Vásár, 2026. február 26. - március 1.

More details
Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

Bútor, Lámpa, Lakástextil Kiállítás, 2026. február 27. – március 1.

More details
Planet Budapest fenntarthatósági kiállítás, 2026. február 25. – március 29.

Planet Budapest fenntarthatósági kiállítás, 2026. február 25. – március 29.

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Retail Day, 2026. március 4.

Retail Day, 2026. március 4.

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
Green Transition & ESG konferencia, 2026. március 5.

Green Transition & ESG konferencia, 2026. március 5.

More details
Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

More details
Ingyenes társasjáték délutánok a Józsefvárosi Múzeumban

Ingyenes társasjáték délutánok a Józsefvárosi Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője