2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Tematikus ösvények és kirándulási tippek: ezt minden családnak érdemes kipróbálni

641

Országszerte húsz kirándulási útvonalat ajánl a kisiskolások és családjaik figyelmébe Kajla-körök néven szerdától a Kajla-program - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a témában tartott sajtótájékoztatón.

A Kajla-körök a hasonló nevű program részei, amelynek fő célja, hogy az alsó tagozatosok és családjaik közül minél többen utazzák be az országot és megismerjék annak természeti, történelmi kincseit. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2019 nyarán indította el a Kajla-programot. A kezdeményezés számos utazási és más kedvezményt kínál.

Szentkirályi Alexandra emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány Magyarországon is kihívás elé állította a turisztikai szektort, amely tavaly még a GDP 13 százalékát adta, 400 ezer család, több tízezer magyar kis- és középvállalkozás megélhetéséhez járult hozzá.

Az ágazat 2016 óta rendre a GDP bővülését meghaladóan tudott növekedni, és 2020-ra újabb rekordszámokkal vártak - jegyezte meg.

A járvány kitörése után a kormány rendkívül gyorsan nyújtott mentőövet a turisztikai ágazatnak például adócsökkentés és -elengedés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, hitelmoratórium, munkahelymegtartó és -teremtő támogatások formájában

- idézte fel az intézkedéseket a kormányszóvivő, kiemelve a szektorban állami támogatással zajló fejlesztéseket, beruházásokat is.

Szentkirályi Alexandra elmondása szerint a belföldi turizmus májusban újraindult: májusban 500 ezer fő 1,5 millió vendégéjszakát töltött magyarországi szálláshelyeken, ami az április adat ötszöröse.

Kiemelte, hogy a magyarországi idegenforgalom újjáéledéséhez a Kajla-program is hozzájárulhat a kisiskolásokat és családjaikat megszólítva.

A kampány a Kajla-útlevélre épül, amellyel a gyerekek július 1. és augusztus 31. között ingyen utazhatnak a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV belföldi járatain, valamint a BAHART és a MAHART egyes hajójáratain. A kisiskolások országszerte 262 ponton gyűjthetnek pecséteket Kajla-útlevelükbe és 150 helyen kaphatnak kedvezményeket, a nyár végéig ingyenesen küldhetnek belföldre Kajla-képeslapot, valamint maketteket is igényelhetnek, amelyekből Magyarország nevezetességeit építhetik fel.

A kormányszóvivő kiemelte a Kajla-program új elemei közül a Kajla-körök bevezetését. A kampány húsz Kajla-körrel indul: ezek a kisgyerekkel is bejárható kirándulóhelyek - például a szarvasi Körösvölgyi Állatpark, a lillafüredi Pisztráng tanösvény, a kecskeméti arborétum, a Szalajka-völgyi természetvédelmi bemutatóösvény vagy a székesfehérvári Sóstói tanösvény - egy-két órás, családbarát túrákat kínálnak.

A Kajla köröket a kajla.hu honlapon, okostelefonos alkalmazásban és nyomtatott katalógusokban is népszerűsítik a Kajla-útlevelek mintegy félmillió birtokosa és családjaik körében

- közölte Szentkirályi Alexandra.

(Forrás: hellovidek.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője