2025. június 21., szombat - Alajos

Eseményfigyelő

Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei

Vajon miért duplázódott meg az elmúlt években a hazai befektetők érdeklődése a szomszédos országok iránt? Annál több oka van, mint az, hogy közel vannak, s még

A Colliers ma bejelentette, hogy Mazsaroff Katát nevezték ki a Colliers Magyarország új ügyvezető igazgatójának.

A Budapesttől délre fekvő Ócsa melletti Nagy-erdőben található Selyem-réti tanösvény hazánk egyik legmesésebb táján kalauzolja végig a látogatókat. Az év minden szakában víz alatt lévő

Nagyszabású programsorozattal, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítással, a Papp László Budapest Sportarénában jubileumi előadással, továbbá koncertturnéval ünneplik az István, a király című rockopera bemutatásának 40.

Még egy defibrillátor is helyet kapott a könnyűszerkezetes épületben.

A dombság legmagasabb pontján, az Országos Kéktúra mentén egy egész évben ingyenesen látogatható, kilencszintes, csaknem 25 méter magas kilátó építenek, körülötte pedig egy fás ligetet

Már csak néhány nap választ el bennünket a 21. Hifi Show kiállítás kapunyitásától, ami korábbi helyén a Váci úton, az újjáépített a Crowne Plaza Hotelben

2022. október nyolcadikán nyitják meg hivatalosan az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható 1400 kilométeres Via Transilvanica turistaútvonalat – közölte szerdán az

A Magyar Népmese Napján jelentették be: 2023 novemberében Heted7Dalok címmel nagyszabású színpadi produkciót mutatnak be a Papp László Sportarénában. Az ötletgazda és rendező Szabó Simon

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

Generali Gyerek Sziget, 2025. június 20-22.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, 2025. június 20-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Borsófesztivál, 2025. június 21.

Borsófesztivál, 2025. június 21.

More details
Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

Kőrösi Möggyfesztivál, 2025. június 20-21.

More details
Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

Budakörnyéki Sörfesztivál, 2025. június 20-22.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője