2025. június 21., szombat - Alajos
Mezőgazdasági munkát, saját gazdaság indítását és földterület vásárlását tervezőknek nyújt segítséget a DEKRA Akademie képzése.
Eddig is tudtuk, de az elmúlt időszak talán még inkább felhívta rá a figyelmet, mennyire fontos egészségünk megőrzéséhez a mozgás, a jó erőnlét, mindamellett, hogy
A rendezvény célja a versengésen túl a tapasztalatcsere, az önkifejezés lehetőségeinek, a bábozás értékeinek bemutatása, a csoportok és vezetőik közötti kapcsolatok kiépítése, elmélyítése. A gyermekbábosok
A PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivált 2019-ben alapította a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) a Petőfi Kulturális Ügynökséggel társszervezésben. 2022-ben tehát
A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, hisz 1932 óta ünneplik, így idén immár 90 éves a rendezvény. A szervezők a háromnapos ünnepen,
Az elmúlt száz év legnagyobb infrastruktúrafejlesztése zajlik a térségben. Ha elkészül, a 870 kilométeres Rail Baltica vasútvonal összeköti majd Észtország, Lettország és Litvánia fővárosait Varsóval
A kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban Petőfi Sándor remekművét virtuális kalandon keresztül, digitális eszközök segítségével ismerhetik meg az érdeklődők.
Szlovákia irodalma kerül a középpontba a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen 130 kiállító, több mint 40 külföldi szerző és 150 program várja a közönséget szeptember
A nyárnak ugyan vége, de Debrecen az őszi időszakban is kulturális, gasztro-, családi és sportprogramok sokaságát kínálja a városba látogatóknak. Ezekből szemezgettünk.
A Müpa a kezdetektől küldetésének tekinti, hogy hazánk élvonalbeli szimfonikus zenekarainak koncertjein keresztül engedjen betekintést a klasszikus és kortárs zene eleddig rejtett vagy kevesebb reflektorfényt
|
Az immár 8. éve megrendezésre kerülő China…
Új névvel, új alapokkal, de a megszokott…
A nyár sokak számára a feltöltődés, a…