2025. június 18., szerda - Levente
A tavaszi rendezvénystop komolyan megviselte az esküvők körül dolgozó kisvállalkozókat. Még ki sem heverték ezt, amikor a járvány második hulláma miatt ismét elkezdték elhalasztani a
Majdnem 3 milliárd forintért építik, parkolója és oktatási épülete is lesz.
Budapest mára igazi nagyvárossá vált, ahol minden percben, mindenhol történik valami. A képeslapok és a prospektusok leírásai mögött mi, budapestiek hétköznapi történetek millióit éljük át.
Idén nem rendeznek nemzetközi eseményeket, versenyeket a sportágban a világjárvány miatt – számolt be róla a Nemzeti Versenysportszövetség a Nemzetközi Tekeszövetségre hivatkozva.
A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség 2020. szeptember 19-én rendezi meg a Bakonyvasút idei ünnepnapját.
Az IKEA bejelentette, hogy az Asus ROG (Republic of Gamers) márkával közösen kifejezetten játékosok számára tervezett bútorokkal és kiegészítőkkel fognak előrukkolni. Ráadásul nem is csak
Visszatér a Bambi nevű üdítőital, azonban alacsony cukortartalommal és szintetikus anyagok nélkül — írta meg a Forbes. A horvátzsidányi ásványvízpalackozóba anno még
A Roche Bobois megnyitotta első budapesti üzletét. Az ikonikus francia gyártó bútorai és kiegészítői egy 1.000 nm-es, 3 szintes pesti bérházban láthatók.
Az elmúlt hetek eseményeinek és járványügyi adatainak ismeretében döntöttek úgy a szervezők, hogy az eredetileg meghirdetett időpontban, október 22. és 25. között nem rendezik meg
Prémium kozmetikum formájában született újjá Sisi királyné eredetileg konyak és tojássárgája keverékéből készült hajpakolása. A legendás hajápoló kezelést a Sisi fodrászáról, Fanny Angererről elnevezett ANGERER
|
A vidéki nagyvárosaink kiemelkedő jelentőséggel bírnak az…
Idén 21. alkalommal! Hatalmas társaság, garantált élmények…
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június…