2025. június 18., szerda - Levente

Eseményfigyelő

Mór egyik legrangosabb rendezvénye, nagy eseménye a szürethez kapcsolódó Móri Bornapok. Az idei évben azonban elmaradnak a nagyszínpadi programok, a szüreti felvonulás és a tűzijáték

Öt nagyszínházi bemutatóra készül a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínház, stúdiószínházi előadásként pedig három művet állítanak színpadra – közölte hétfői, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum

50 éves kor fölött a fittségünk nem csak megőrizhető, egyenesen fejleszthető is. Aki ebben az életkorban vágna bele a testedzésbe, annak számos lehetősége van a

130 éve, 1890. szeptember 9-én született az az amerikai üzletember, Harland David Sanders, akinek az arca világszerte ismert, a neve azonban már sokkal kevésbé.

A Szamos Marcipán körtés karamell mousse-a lett idén Budapest desszertje, amelyet először az idei Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől

A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek! Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal,

Ismét hatalmas elismerés érte a magyar gasztronómiát, ezúttal nem a borainkat, nem is fine dinig éttermeinket, hanem az egyik legkedveltebb ételt készítő szektorból, a pizzériák

Digitális élményközpont nyílt Budapesten, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol az érdeklődők felfedezhetik és kipróbálhatják a legújabb infokommunikációs és digitális eszközöket.

Szeptember 4-6.között Balatonkenesén tartották Magyarország legmeghatározóbb és legnagyobb vízi hajókiállítását, a Balaton Boat Show-t, amely hazánk legszélesebb hajókínálatával és kiállítói körével büszkélkedhet.

A múlt héten egy színésznél, most újabb társulati tagoknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezért a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetősége a teljes szeptemberi műsorát elhalasztja –

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit

More details
Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

Nemzetközi Gitárfesztivál, 2025. június 22-28.

More details
Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

Budaörsi Airshow, 2025. június 21.

More details
Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője