2025. augusztus 2., szombat - Lehel

Archívum

Generációváltás, 2021. február 4.

716

A hazai vállalkozások 40 %-a érintett a generációváltásban. 5 év óta felerősödött a staféta átadásának igénye az első generációs cégalapítóknál. A járvány miatt lassan egy éve tartó gazdasági válságban azonban a legtöbb generációváltó folyamat azonnal megszakadt.

A már sok gazdasági válságot megélt, menedzselt, többször elbukott és felállt alapítók többsége ugyanis a nagy baj beköszöntekor visszavette az irányítást. Válságmenedzselésben ugyanis verhetetlenek. Egész életük munkáját mentették.
Recesszióban amúgy sem szabad eladni. Lehet, hogy a cég válság előtti értékének csak töredékét lehetne érvényesíteni még hosszú éveken át. De az utódnak sem nagyon éri meg rossz piaci helyzetű céget átvenni.
A válság felszínre hozott jó néhány olyan utódlási, biztonsági, emberi, szervezeti, jogi problémát, amire eddig nem gondolt senki.
Sajnos a hatalmas gazdasági visszaesésben még nehezebbé vált a nyugalomba vonulás és a staféta átvevésének színterepe. S teljesen megváltoztak a fontossági sorrendek. Hogyan lehet ilyen nehéz időkben rábízni másra a megteremtett értékeinket? Hogyan valósítható meg mégis egy sikeres generációváltás?

Várjuk a stafétát átadni szándékozó alapítókat és az ambíciózus generációváltókat! Közös szándékuk megvalósításában sokat tudnak segíteni az előadók, a sorstársak, a jó és a rossz példák, a tanácsadó szakemberek, jogászok, adószakértők, befektetők.

Időpont: 2021. február 4. 9.30–16.00 (utána még 6 napig megtekinthető)
Helyszín: Országos élő videókonferencia (interneten, mobilon, tableten)
További információk: ppkonferencia.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

Paloznaki JazzPiknik, 2025. augusztus 2-ig

More details
Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

Szentgotthárdi Történelmi Napok, 2025. július 31 - augusztus 2.

More details
Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

Kőszegi Ostromnapok, 2025. augusztus 1-3.

More details
Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

Természet Operaháza - Tisza-tavi Fesztivál, 2025. augusztus 1-3.

More details
Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

Auer Fesztivál, 2025. augusztus 3-ig

More details
Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

Erdélyi hét Gyulán, 2025. augusztus 3-ig

More details
THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

THEALTER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2025. augusztus 2-ig

More details

"Férfias játékok": Pintér Művek Haditechnikai Park Kecelen

More details
Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

Várnak a nyári szabadtéri színházak 2025-ben is!

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője