2025. május 6., kedd - Ivett

Archívum

Csapatépítési trendek, 2021. január 28.

608

Úgy tűnik, 2021-ben csak a bajban, nehézségben összetartó, egymásért és a cégért küzdő csapat lehet a nyerő. A munkahelyét gyorsan változtató, a saját érdekeit a cég és a csapat elé helyező, a közös célért áldozatot nem vállaló munkatársakat most nem bírja el a csapat, a cég.

2020 elején, az utolsó Csapatépítési trendek konferenciánkon még arról beszéltünk, milyen élményt, komfortérzetet adjunk a csapattagoknak, munkatársaknak, hogy jól érezzék magukat. Közben nagyot fordult a világ. Most a bajban összetartó, áldozatot vállalni is hajlandó, egy felé húzó evezősökről, az újfajta munkahelyi csapatról fogunk beszélni.

Egy felé húzunk? Mindenki ugyanabba az irányba halad? Világosan megszabtuk az irányt? Van jogalap és etika ahhoz, hogy elvárjuk az áldozatot, a lemondást és az eddigieknél jóval nagyobb erőfeszítést a cég jövőjéért? Milyen új képességeket kell előhoznia magából és csapatából a vezetőnek, hogy a cég a viharban megvesse a lábát, a hajó a vizen maradjon?

Ezekre a kérdésekre adunk válaszokat, tudatosítjuk a változást és a jó gyakorlatokat a kkv-döntéshozók számára. Sok mindent megtettünk, de érdemes megállni, elemezni és a következtetéseket levonni, majd új üzleti modellként beleépíteni a vállalatvezetés, csapatvezetés működésébe.

Időpont: 2021 január 28. csütörtök, 9.30–16.00 (utána még 6 napig megnézhető megtekinthető)
Helyszín: országos élő videókonferencia (interneten, mobilon, tableten, bárhonnan)
További információk: ppkonferencia

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

More details
Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

More details
Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője