2025. május 6., kedd - Ivett

Turizmus

2021 a séták éve lehet Budapesten

488

A Magyar Sétaszövetség tagszervezetei, a Hosszúlépés. Járunk? és az Imagine Budapest sétálói körében végzett online kérdőívet közel 1100-an töltötték ki 2020. december 14. és 16. között.

Válaszaik alapján következtethetünk arra, miként éli meg a városi sétálók közössége a mostani helyzetet és mit várnak a kulturális élet járvány utáni újraindulásától - írja honlapján a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A közönség jellemzése

A városi séták közönsége, más kulturális szektorokhoz hasonlóan zömmel nőkből áll, mindössze ötödük férfi. Átlagéletkoruk 51 év, 86%-uk diplomával vagy doktori fokozattal rendelkezik. Több mint 90%-uk Budapesten és a főváros agglomerációjában él, így a városi sétákon elsősorban saját otthonukat szeretnék felfedezni.

Szinte mindannyian aktív kultúrafogyasztók, az utolsó járvány előtti évben 82% vett részt színházi előadáson, 76% volt múzeumban és 72% ült be moziba, de közel felük (44-44%) könnyűzenei koncertre és hangversenyre is ellátogatott. Míg tavaly átlagosan 112 400 forintot fordítottak kulturális kiadásokra, idén ennél 7,6%-al magasabb összeget, 121 000 forintot terveztek erre költeni. Azonban ezt az összeget mindössze 5% tudta elkölteni, elsöprő többségük (83%) programok híján később tervezi minőségi kikapcsolódásra fordítani a kultúrára szánt költségvetését.

Digitális események vs élő alkalmak

2020-ban a Magyar Sétaszövetség tagszervezetei, a BudaStep, a Hosszúlépés. Járunk? és az Imagine Budapest úgy határoztak, a kulturális élet más szereplőivel ellentétben nem költöznek a digitális térbe, hanem erőforrásaikat a mielőbbi újraindulás előkészítésére fordítják. A sétálók visszajelzései megerősítik döntésünk helyességét. 95% egyetért azzal, hogy a városi séták varázsa csak személyesen érvényesül. Bár idén kétharmaduk (66%) részt vett online kulturális eseményen, ezek nem találkoztak elvárásaikkal. Mindössze 14% véli úgy, a digitális események megfelelően pótolták az analóg programokat, melyek mindössze negyedük (27%) figyelmét kötötték le.

Elsöprő többségük (98,7%) azonnal szeretne személyesen részt venni kulturális eseményeken, amint erre lehetőségük lesz, hiszen a digitális események kevesebb mint tizedüknek (7%) nyújtottak megfelelő közösségi élményt. Legbiztonságosabb kulturális programnak a városi sétákat tartják, 78% érzi magát védve magát a járványtól szabadtéri programjainkon. Erre tekintettel a Magyar Sétaszövetség szervezetei a korlátozások enyhítését követően a lehető leghamarabb újra fogják indítani városi sétáikat.

Ennek reményében többségük (52%) már adott karácsonyra városi sétákra szóló ajándékutalványt is, de több mint egyharmaduk (37%) csak az utolsó pillanatban dönti el, mit tesz a fa alá.

Változások és fogadtatásuk

Az idei év változásai közül a városi sétálók elsöprő többsége (82%) a budapesti levegő tavaszi tisztulásának örült legjobban, közel felük (47%) többet közlekedett gyalogosan és 45% több időt töltött a természetben.

Legnépszerűbb budapesti célpontok a Margitsziget, a Várnegyed és a Gellérthegy voltak. A járvány miatti változások közül legtöbben a levegő tisztaságát (81%), az otthoni munkavégzés lehetőségét (60%) és a pesti alsó rakpart lezárását (45%) tartanák meg.

Miközben szakmai fórumokon rendszeresen problémaként merül fel a „túlturizmus”, avagy overtourism problémája, a városi sétálók örömmel látják az ide látogató külföldieket, négyötödüknek semmi kifogása nem lenne az ellen, ha ugyanannyian érkeznének Budapestre mint a járvány előtt.

A mostani felmérésre alapozva a Magyar Sétaszövetség tagjai azt várják, 2021. a séták éve lesz Budapesten – a jelenlegi időszakban is arra készülnek, hogy mielőbb minőségi kulturális élményt nyújthassanak a városi sétálók egyre növekvő közösségének.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

Extrém táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben

More details
Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

Kutatás: a társas támogatás 30 százalékkal növeli az edzésidőt

More details
Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

Ne csak cuki legyen! Így válasszuk ki a legtökéletesebb kutyaruhát

More details
A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

More details
MI Expo, 2025. június 4.

MI Expo, 2025. június 4.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

A Magyar Fagylalt Napján idén több száz cukrászdában várják a családokat

More details
Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

Kincsem+ Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show, 2025. május 9-11.

More details
Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

Ludovika Fesztivál, 2025. május 8-10.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője